Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

R. Várkonyi Ágnes: Pázmány és Erdély a törököt kiűző háború eszmei megfogalmazásában

kérők és Lipót császárt a protestáns német fejedelmek azzal a feltétellel választják meg német-római császárnak, hogy harcba száll Rákóczi ér­dekében és támadó háborút indít a török ellen. E nagy kérdéskör számos fontos részletével még csak az utalás szint­jén sem foglalkozhatunk. Pedig fontos lenne a szélárnyékos korszakok, vagy még inkább a pillanatnyi szükségéből török tárgyalásokkal időt nyerő politikák jövő terveit is számba venni. S ha az egymást váltó gene­rációk az elit és az értelmiség különböző csportjai sokszor kételyekkel, súlyos csalódásokkal, sőt reményt vesztve és országostorozó indulattal is adták át az utánuk következőknek azt a biztos tudatot, hogy az osz­mánok magyarországi uralma véget ér, ebben mindig is bennefoglalta­tott a jövő megtervezése is. A fejedelemség a kor nemzetközi szabályai szerint önálló államiságot harcolt ki önmagának Mohács másfél évszá­zada alatt, a világtérképek külön országnak ábrázolták, nemzetközi szövetségek és szerződések ismerték el, belügyeit, gazdaságát, művelő­dését szuverén módon irányította, de beletartozott az Oszmán Biroda­lom vazallus államainak rendszerébe és fejedelmei, a királyság főméltó­ságviselőivel együtt mindvégig a Magyar Korona tagjának tekintették. A törököt kiűző háború folyamán főleg Várad és Temesvár török őr­sége miatt az első döntő évtizedben az oszmán világ harapófogójában levő fejedelemség korlátolt mozgásterében is sokat áldozott az ország visszafoglalásáért. Ezeknek az éveknek szerződései —- legutóbb a Buda expugnata kötet munkálatai során előkerült, a londoni levéltárban a fontos nemzetközi iratok állagában őrzött szerződéssel együtt — mind a hosszú távú magyar politikai kultúra szellemében fogalmazták meg az új körülmények között Erdély helyzetét: visszatér a magyar koronához, a magyar korona alatt egybekapcsolódik a királysággal a magyar király és Habsburg császár jogara alatt, de s ezt az uralkodó, Lotharingiai Károly és a különböző megbízottak mindig is szavatolták, hogy határai között állami szuverenitásának legfőbb biztosítékait — önkormányzat, vallásszabadság, fejedelemválasztás — megtartja. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy Pázmánynak sokkal nagyobb része volt a törököt kiűző háború és az országegyesítés feladatai­nak, benne Erdély státusának eszmei megfogalmazásában mint ahogyan ezt a magyar történettudomány eddig számon tartotta. Ennek a nagy té­mának reális rekonstrukciója azonban csak további elmélyült kutatások és vizsgálatok feladata lehet. Meggyőződésem, hogy erre ma ígéretes és jó lehetőségek értek be, az irodalomtörténészek, egyháztörténészek vizsgálatai s főleg a Pázmány-kutatás nemzetközi reneszánsza következ­tében. De nem feledkezhetünk meg az ifjúság érdeklődéséről sem, sőt van rá okom, hogy bízzam benne, e feladatokat majd a mi generációnk­nál jobb szakmai együttműködésben és kedvezőbb nemzetközi kutatási lehetőségek körülményei között dolgozó fiatalok oldják meg. Előadásom nem is több, mint a jövőnek szánt palackposta-üzenet.

Next

/
Thumbnails
Contents