Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

R. Várkonyi Ágnes: Pázmány és Erdély a törököt kiűző háború eszmei megfogalmazásában

évi római útjával kapcsolatban ezekkel az európai tervekkel rokon. Gondos összevetéssel kimutathatók a minták és a felhasznált források is. A lényeg azonban nem változik, a török európai hatalmát szerinte is csak nemzetközi szövetség ereje döntheti meg. 3. Pázmány politikai gyakorlatának eddig számba nem vett, vagy kevés figyelemre méltatott vonásaira különösen két vizsgálat világít rá. A jezsuita renden belül viselt ellentéteit Lukács László tárta fel. Nehézségei voltak a rendi cenzúrával, zaklatták, vádolták, névtelen levélben feljelentették és érseki kinevezését ellenezték a jezsuiták. Politikájának elméleti hátterét Hargittay Emil elemezte nagyobb szabású tanulmányában. Nyilvánvaló, hogy Pázmány álláspontjában a török bennléte és az ország válságos, csaknem végromlásra jutott helyzete meghatározó jelentőségű, amint 1608 őszén a vallásszabadság mellett felhozott érveiben kimutatható. Ferdinánd megválasztása érdekében is ezt hangsúlyozza, hogy a királyság a török ellen a birodalom erejét és tekintélyét nem nélkülözheti. Az egyház politikai hatalmát egyenrangúnak tekintette a politikai hatalommal, heves összeütközései a Kamarával, Eszterházy nádorral, sőt a magyar klérus érdekei miatt az udvarral is, ezzel is magyarázhatók. Az ország megújulását az ellenreformáció keretei között látta megvalósíthatónak, de elődje Forgách érsek erőszakos térítései helyett más eljárásokkal élt, számolt a rendi társadalom érdekeivel és rugalmasabb politikát vitt, mint a Habsburg kormányzat. A két hatalom közé szorult és megosztott ország jövőjéről körvonalazott elképzeléseire erősen hatott a politikai közeg és a nagy kortársak, Bocskai, főleg pedig Bethlen politikája. Az ország legmagasabb egyházi méltóságának ismernie kellett a nagyszombati megegyezés titkos záradékát. Ez leszögezi, hogy ha nemzetközi koalíció keretei között a Habsburg kormányzat háborút indít a török ellen és visszafoglalja Magyarország oszmán hatalom alatt levő területeit, ha békét köt a törökkel, a békébe Erdélyt is beleveszi. Ezzel a perspektívával tárgyal 1627—28-ban a nádorral együtt Bethlennel, hogy közös hadjáratot indítsanak a török ellen, majd biztatja Rákóczi György fejedelmet, Lengyelországgal összefogva az oszmán támadásra. Pázmány gyakorlati politikai írásai szerint világosan látta, hogy csakis nemzetközi szövetségben, Erdély és a királyság összefogásával indított török háború változtathat az ország súlyos helyzetén. Különben a kivárásos politika híve. Szinte görcsösen fél, hogy felborul a Habsburg és az oszmán hatalom között a labilis egyensúly. Számtalanszor leszögezi, hogy az országnak leginkább belső békére van szüksége. O az első és talán az egyetlen, aki látja, hogy a török terjeszkedés már Váradot veszélyezteti. A helyi harcokat elítéli, mert török háborúba csakis külső segítséggel elegyedhet őfelsége is. (1633. szept. 17.) Szerinte az ország helyzetét török és német erőkkel nem lehet rendezni, az ország-