Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Barta Gábor: Egy sikertelen humanista a 16. században (Tranquillo Andreis)

A hitbéli dolgoknál már közelebb kerülünk a korszellemhez : az ismételten eretnekséggel gyanúsított, de mindvégig katolikusnak maradó dalmata nem lehetett „idegen" az élete végéig a reformáció peremén egyensúlyozó, de szintén a régi hitet megtartó Nádasdy szemében.

60 A legfontosabb tényező azonban, azt hiszem, még hátravan. A nagyúr és a dalmát polgár ugyanazon padovai egyetemre jártak, az egyik gyakorolta, a másik aktívan támogatta az irodalom művészetét. A kastélyépítő, kultúrapártoló, nyomdaalapító Nádasdy szellemi partnert találhatott a világgal folyton elégedetlenkedő humanistában. Andreis levelei ha sokat nem is, néhány jellemző apróságot azért megőriztek számunkra e kapcsolat hangulatából. 1541. december 4-i bécsi levelében a dalmata tudatja Nádasdy val: „A Mithridatest, amit nagy fáradsággal Konstantinápolyból szereztem meg, talapzatával és dobozával együtt Farkas Jánosnál hagyom" — „a Mithridates" ezek szerint valami antik szobor lehet. 1547 március 26-án Velencéből arról tudósítja a nagyurat, hogy „Paulus Jovius új könyvet adott ki a híres emberek képeiről, akik között röviden a Te nevedet is tárgyalja, mihelyt leírják, elviszem Neked, ha magát a könyvet nem tudnám elvinni".

61 A két ember kapcsolatáról, s az öregedő dalmata lelkivilágáról a legszebben talán mégis a következő, 1554. július 12-én Sárvárott kelt Andreis-levél szól. A címzett ezúttal is Nádasdy, aki — a szöveg értelmében — valószínűleg uradalmai igazgatási központjában, Lékán tartózkodott. Legyen ez az írás e dolgozat zárszava — még ha szebb is, mint írója igazi énje. „Nem tudom, miért akarsz inkább azon a teljesen elhagyatott, és óriási erdőkkel mindenfelől körülvett helyen lenni, mint a Te sárvári váradban, amelyik (pedig) bővelkedik minden kényelemben, gyönyörűséges és messzi kilátásban. Sosem mondanám, hogy Léka, szűk lakocskáinak sokaságával egészségesebb lenne. Akarod, nem akarod, be kell szívnod az ételhordók sokaságából és a különböző dolgok keveredéséből származó rossz szagokat. Az étkezéstől és az asztaltól nem indulhatsz kényelmes sétára, mert utadba áll a kellemetlen lejtő. Röpülj hát — a Te legkedvesebb feleségeddel együtt —- a Te Perneszicsországodba, ahol mindig lágy a szellő, ahol annyiféle illat frissíti föl a fáradó lelket. Itt a legerősebbek a növények, a legszebbek a bokrok, itt a legmegkapóbbak a fák válogatott és sokszínű virágai — már itt a gyümölcsérés ideje. A víz örökké fodrozódik, a lég egészséges, az uradalom határai gyönyörűek. Azt hiszem, Venus és a Gráciák együtt vannak itt. Csak hagyjon békét nekem a Te orvosod, aki egyébként igen művelt férfiú ; ha ebben az egy dologban távol maradok tőle, más dolgokban nem zárkózom el véleményétől."

62