Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)
Köblös József: A Jagelló-kori egyházi középréteg egyetemjárása
koronázó- és temetkezó'hely volta miatt; testülete országos hiteleshelyként működött, itt ó'rizték a királyi levéltárat is 22 . Itt a javadalomnyerésnél nyilván fontos szempont volt az egyetemi tanulmány is. Prépostjai majdnem mind egyetemet járt személyek, akik nyilván erre is figyeltek a kanonikátusok adományozásánál. A pozsonyi és győri közepes értékek után még némi magyarázatra szorul viszont a budai káptalan viszonylag alacsony arányszáma. Meglepő, mert ekkor Buda királyi székhely, az országos bíróságok működésének színhelye, és ez a káptalan is országos hiteleshelyként működik. Valószínűleg talán éppen ez az ok. A prépost gyakran töltött be kancelláriai, királyi titkári funkciót, és a kanonoki javadalmakat is gyakran egykori beosztottjainak adta. Erre egy konkrét adat is van 1485-ből, mikor Karai László prépost azt írja a pozsonyi prépostnak, hogy nincs káptalani jegyzője, az okleveleket maga az olvasókanonok, vagy azon kanonokok írják, akik korábban a kancelláriában dolgoztak 23 . A kancelláriában és a különféle bíróságok mellett dolgozó jegyzők, ítélőmesterek munkája azonban nem követelt meg egyetemi végzettséget, többségük a „gyakorlati jogászrendhez" tartozott. 24 Ezek bekerülése a káptalanba jelentősen leszoríthatta az egyetemre jártak arányszámát. A JEGYZETEKBEN ÉS A MELLÉKLETEKBEN RÖVIDÍTETT FORMÁBAN SZEREPLŐ SZAKIRODALOM Adattár ASUC Bakács Bónis Csánki Fógel, Ulászló Fógel, Lajos Fraknói Fraknói, Diplomaták Fügedi Fügedi, Püspökök Horváth Kollányi Köblös József: A budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan archontológiája 1458—1526. Bp. 1987. (Mindig a sorszámra hivatkozom.) Album studiosorum Universitatis Cracoviensis. Szerk. J. Pelczar, A. Chmiel. I— III. Krakkó, 1887—1903. Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt. Bp. 1971. Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp. 1971. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I— III, V. Bp. 1890—1904. Fógel József : II. Ulászló udvartartása. Bp. 1913. Fógel József: II. Lajos udvartartása. Bp. 1917. Fraknói Vilmos: Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen a XV. és XVI. században. Bp. 1874. Fraknói Vilmos: Mátyás király magyar diplomatái. = Századok 1898—99, több részletben. Fügedi Erik: A XV. századi magyar arisztokrácia mobilitása. (Történelmi statisztikai kötetek) Bp. 1970. Fügedi Erik: A XV. századi magyar püspökök. — Történelmi Szemle 1965, 477—498. Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Bp. 1931. Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100—1900. Esztergom, 1900.