Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Kubinyi András: A Jagelló-kori értelmiség

61 889, 66 359, 76 088, 76 094, 90 182, 90 252, 90 260, 97 511, Df. 232 025, 259 588. 31. Kubinyi, írástudás i. m, 192. 32. A közkeletű elképzelésekre ld. a 6. j.-ben idézett irodalmat. Klaniczay is (i. m. 83—84.) az egyetemet végzetteket és a Htteratusokat állítja egymással szemben. 33. Vö. Kubinyi, Polgári értelmiség i. m. 211—212. — Mályusz, Egyházi társadalom i. m. 370—371. — Fügedi i. m. 182—184. Példákat hoz arra, hogy konyhalegény, és más alantasabb egyén is lehetett deák, amit teljesen logikusan azzal magyaráz, hogy sok deák nem találhatott megfelelő alkalmazást. Természetesen ez attól is függ, hogy a valóságban mit jelent a litteratus jelző ekkor. 34. Péter Katalin, Az értelmiség és a XVII. század közepének politikai mozgalmai, in: Zombori István, A magyarországi értelmiség a XVII—XVIII. században, Szeged 1984,21—22. 35. 1509-ben, amikor a pásztói tanítót, András deákot a földesurak agyonverették, kiközösítés alá estek, hiszen a tanító acolythus volt, és így clericusnak számított. (Az acolythusra még nem vonatkozik a házasodási tilalom!) Korábban biztosan azonos volt a clericus a litteratussal, vö. Kumorovitz L. Bernát, A leleszi prépostság tagjai és hiteles helyi személyzete 1569-ig, in: Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800 éves jubileumára (1134—1934), Gödöllő 1934, 46. — A korai litteratusság kérdését Mezey László, Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata, Bp. 1979, 175—193. igyekezett tisztázni. Magam erősen hajlok arra, hogy a XV—XVI. század fordulóján még hasonlót értettek litteratus alatt, mint a XIV. században, és ezzel kissé módosítom korábbi, a litteratust a gyakorlati jogászrenddel azonosító álláspontomat. Pontos választ azonban nem merek adni a kérdésre. A lényeg ugyanis az, hogy voltak — és nem is kis számmal — olyan egyének, akik nem jártak egyetemre, litteratusi címet nem viseltek, tudásszintűk azonban nem különbözött az előbbi csoporttól. Itt jegyzem meg, hogy amikor irodalomtörténészeink ,,deák"-nak neveznek valakit, noha nem fordul elő Htteratusként, öntudatlanul félrevezetik a további kutatást. így Varjas i. m. 44. Gergely „deáknak" nevezi a Jaksics Demeter veszedelmét megéneklő költőt. Bár a verset Gerézdi Rábán, A magyar világi líra kezdetei, Bp. 1962, deák típusú éneknek tartja, csak „Gergely énekéről" ír— jogosan. (38. o.) 36. Hibákat követ el pl. Inárcsi Miklós deák, aki 1498—1503 közt üzleteiről számadáskönyvet vezetett, de könyvet is vett magának. Dl. 104 071. — Nem litteratustól származó hibátlan saját kezű latin levél pl. Forgách Félixé. (1467. Dl. 59 550.) Még érdekesebb, amikor egy nem deák saját kezűén magánoklevelet ír, éspedig jogilag is hibátlan formában. Néhány példa: Morgai Gáspár (1501, Dl. 88 865), id. Károlyi János (1510, Dl. 84 606), Szokoli László (1513, Dl. 71 128, egy jelentéktelen hibával, de nagyon gyakorlott kézírással), Keczer Ambrus (1520, Dl. 84 132), stb. Igaz, Morgai korábban kancelláriai jegyző volt (Bónis, Jogtudó értelmiség i. m. 299.), mégsem deák. 37. Egy-két példa. 1470-ben 109 nemes tesz esküt a váradi káptalan előtt, közülük négy litteratus. Dl. 88 492. A Somogy megyei Nagyszakácsiban 1505-ben 55 nemes közül egy, és 30 jobbágy közül ugyancsak egy litteratus. Pannonhalmi Rendtörténet III. k. 593. 38. Kubinyi András, A középbirtokos nemesség Mohács előestéjén, in: Magyarország társadalma a török kiűzésének idején (Discussiones Neogradienses 1.), Salgótarján 1984, 11. 39. Bónis, Jogtudó értelmiség i. m. 385—387. — Néhány példa. 1503-ban Patócsi Bertalan, Ország Lőrinc és Haraszti Ferenc ügyében (Dl. 59 922.) Mezőgyáni Máté ítélőmester elnöklete alatt nyolc fogott bíró szerepel, közülük egy kanonok : az aradi főesperes, azután Lépes Bernát, a királyi tanács választott ülnöke (ELTE Könyvtár Kézirattár, LEO 266, Dl. 46 520) és Zaránd megye követe 1505-ben (Martinus Georgius Kovachich, Supplementum ad vestigia comitiorum, II. k. Budae 1800, 335.) — Bagdi István 1493-ban Arad megye alispánja volt (Dl.