Kazinczy Ferenc: Zrínyinek minden munkaji : Első kötet / kiadta Kazinczy Ferencz. - Pesten : Trattner János Tamás betüivel s költségeivel, 1817 (L.sz.61.3404)

41. Nem kel kétségben esettekkel játzani j Hartzolást ő vélek clis kel kerülni) Mert, mint dühös ördögök, készek kárt tenni, Semmi erötül nem tudnak ezek félni. 42.No ez már megvan) vegyünk kárunkbul példát, ­Ne várjuk lábunknak második botlását, Tarchunk tábor szélin vigyázó istrását, Mert, aluva, meg vallyuk bizony az kárát. 43. Az mi penig várnak vételét illeti, Sántzal körös körül azt kel nékünk venni) Ugy Kaurok mi ránk nem tudnak ki - jünni, Rövid nap kár nélkül fogunk ben örülni. 44. Rontsuk - el ágyukkal földel tölt bástyákat, Szárászuk - ki ásással vizes árkokat. Lapát és golyóbis veszi - meg várókat, Vesztég ülve nézhettyült holt Kauroliat. 45. Hy szók után Rusztán még helyére üle, Más felöl Tatár Delimán talpra kele. Ennek teli méreggel haragos szüve ) Rusztán ellen bátran osztán szólni Iiezde: 40. Akarnám, Vitézek, tiz ország engemet Innen választana j ne látnám ezeket, És most ne hallanám illyen szégyenünket, Okoskodni akarván beszélt ez mellyet.

Next

/
Thumbnails
Contents