Dugonics András: A magyaroknak uradalmaik, mint a régi, mind a mostani üdökben / Írta Dugonics András. – Pesten és Pozsonyban, Füskúti Landerer Mihály betűivel és kölcségével, 1801 (L.sz. Cs.Gy.836)

Egy arany nyoszolát kért tőlle a' Khágán. Eztis meg-csináltatta a' Császár, és néki küldötte. De mind ezek csupa enyelgések voltak. A'Khágán addig kereste az alkalmatosságot, még beleje kaphatott. Lásd Ktrit Mauriciusnak életében. Miuek-utánua ismét Mauriciusra méné a' Khágán, és véle azt a' békességöt kötötte ; hogy köztte, és a' Magyarok között mostanában a' Duna vessön határt : meg-kénálta a' Khágán Mauriciust : hogy, ha minden rabért egy Bizántínomi aranyat fizetne; őket a' Császárnak viszsza adandaná. Sokalta a' pénzt Maurícius : mivel a' fogjok tizen-két ezeren voltak. Erre meg-haragudván a' Khágán, mind a' tizen-két ezernek fejőket vétette. ügy teccik ; hogy Mauriciusnak ezt a' fösvénységét meg-akarta boszszúllani a' neheszte10 természet. Mert el-idegenülvén tőlle a' Nép, egy Hadnagyot választottak hejébe,kit Fókásnak neveztek , és ezt Császárnak-is tötték. Ez a' Városba menvén ; Mauriciusnak feleségét, és négy fiait szem e-láttára meg-ölette ; mely iszouyító dolognak látássára mind-egyre így fohászkodott Maurícius: Justus es Domine! c? reHum judicium tuum. Igaz vagy Uram! és igaz a' te ítéleted. Felesége és fiai után Ó-is meg-olettetöt? 002-dikben. Ismétt az-után (ugyan csak ez-elott említött Kirínék Tanú-bizonsága szerént) Niceforus-FokásL 3 nak