Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások : II. rész / Összeszedte és meg világosította Dugonics András. - Szeged : Nyomatott Grünn Orbán Betűivel s Költségével, 1820 (L.sz. Cs.Gy.834)

s r rme r.!s s swJr J * 73 Előbbre e' löcscssl. Hátrább az agarakkal. Későre lesz az is „ a' mit anyádtól oly édesen szoptál. Ebet se tud felölle. Nyomomba se hághacc. Eb a' fa szekere. Úgy nézz a' szemembe. Éppen bizony, Orondinak tarhőt. i) Ki vagyok, én vagyok. Másszor velem úgy eredhecc szóba. Nem arra kurta a' búzába. 2) Hők meg tompa. 5) Igyál ökör , tó viz. 4) Hord el a' sátor fát. ; Sáros lábom' se törülném hozzá. Lóra katona, tehénre hajdú. Tudgya é a' cudar, kivel van dolga. Ha kend disznó; más is ember. Én se vagyok kemence fűtő Uram' házában. 1) Egy Úrfinak ki a' tarhót igen szerette Inassa volt Orondi, ki a' tarhót hasonlóképpen szerette. De midőn az Úrfi rajta kapta orrát meg- ütötte. 2) Igen Istenfélő vadásznak kelletett annak lenni; ki midőn kurta vislája a' búzába kerg-ette a' nyulat megintette azt ; hogy a' búzába he mennyen, és kárt ne tegyen. 3) A' jármos ökröknek szokta a' béres mondani : midőn elejökbe áll, és viszsza nógattya. 4) A* tó vizet mind a' folyónál, mind a' kút viznél inkább szeretik az ökrök. Ezt a' köz mondást olyan emberekre is szokták fordítani , kik egészszen el aztak.