Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

I. SZAKASZ. VII. RÉSZ, 51 VERNIKA ; Nem tudhatom valóságos okát; de felőlle gyanakodhatom. — íme ! Bátya ! — minden kém lel élem nélkül tudtomra adódott az: hogy Juliána , itt Kolosváron, alattomban meg­látogatta a' Herczeget; és, nem fok idő múlva, sírva ment-el tőile. GYÁRFÁS: Én ebből fe jót, fe valami rofzfzat ki • nem - hozhatnék, ha erőltetném - is magamat. VERNIKA : El - hifzem : mert a fzerelme­feknek fzokáfokat nem tudod. — így vólt az egéfz dolog, —• Hihető : hogy Juliána, Kálmán Herczeg előtt, panafzolkodott fogadásának meg­nem - tartásáról. Azért-is sírt: mert a' Her­czeg meg - kévánta változtatni gerjedelmeit, és helyette engem' vehetett lzívefsége' tárgyának. GYÁRFÁS : De a' Herczeg éppen femmi jelét fem adta hamar - el­meinte' okának? VERNIKA: Adott valamit, de nagyon ho­mályod:. — Hallyad, Bátya: mit cselekedett —• Minek-előtte tollúnk el-távozott, velem kú­lönöffen még-is befzéllett. Nem tudom: minő arany Pereezeket emlegetett. Emlékezetekre mindenkor sírva-fakadott. Midőn pedig én nyo­morúságának okát tapogatnám; úgy • tettfzett: mintha bibéjét annál inkább fájlalná. Vegtére : csak ugyan tudtomra adta : hogy azon arany Pereczek , mellyeket otthon fzeinéllyemnek fzán vala , birtokában nem lennének immár. — Ezek-

Next

/
Thumbnails
Contents