Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

442 AZ ARANY PEíircZEK. akarta tovább el - titkolni fényes eredetedet. Ér tégedet Teftvéremuek lenni hallván, tliftént Atyámra ütöttemés, annak helytelen gondolataira femmit fe hajtván, eleibe adtam, nagy buzgíóságommal, édes Anyámnak végső fzavait, és Ötét arra vittem, hogy tégedet ne csak fzereííen , hanem fzeméllyedben gyö n y örkodgyö

Iiis. Ö - is alig várhattya, hogy karjai közé fzoríttson. JULIÁNA: Oh én a' Teremtő Ifteiinek fzerencsés alkotmánnya ? KÁLMÁN : Én nagy örömeintői egéfzlen el -nyomattatván , még azon órában , nagy ferénységgel , bé-fogattam a* lovakat. Ide pedig , nem mondom hogy lovaglottam, hanem Sólyom - madár módra fzállöttam. — És láffa , az ember! —midőn Juliánának látásából, és inegöleléséből ezer örömet reménlettem — azon édes Julíáiiátnat — fzereímes édes Teft - véremet — fekete pofztóval bé-vontt ásláfon — ie - térdelve •— bé - kötött fzemekkel — a'Hóhér' társaságában látom. — Ifteiiem! ki írhátnále akkori gyötrelmemet! . JULIANA : Kedves édes Kálmányom Nem hittem vólna, hogy néked, ama' iél-téte'lemmel, illy fzív - ízorongatáfokat okozzak. KÁLMÁN : Édes juíiánám ! Azt le hitethetnéd-el magaddal: minő érzéíekke voltam, midőn a' kefzkenőket fzemeidrol le-vettem, mi-