Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

í. SZAKASZ. IV. RÉSZ 31 tetnek firalmait hallom; Oh! mire nem viheti ez akár-kinek fiát! — Édes Juliánám ! Jobb lett volna néked : ha engemet, ki téged kimondhatatlan - képpen fzerettelek , te-is fzerettél vólna. így, le elsőben Atyád, fe utánna magad a' verembe nem hullottatok vólna. De el - vagyon immár rendelve velzedelmetekOniiatt vifzfza-nem - léphetek, ahhová egyfzer lábaimat tettem. Ha akarnám-is, benneteket többé ki -nem-fzabadíthatlak. — Tufakodik 11gyan fzívemben a' Terméfzetnek törvénnyé Bücs'üietemnek lén-tartásával. Meg - vallom aztis (de csak Menem előtt): hogy lelkem' ifméretét csigázzák gonofzt gondolataim. Ezt pedig nem egyébbnek lenni állítom; hanem régi fzívefségem' valóságos jelének. El-nem-oltódott bennem ez Emberiség egéfzlen. Men, és Ember előtt igaz az : hogy fzörnyíi gonofzságaiin között csak egyedül ebben reméllhetem vigafztaláfömat : hogy mí Férj - fiak , ha bár , rofzfzak vagyunk-is, még fe lehetünk tokélletes gonofzok. Ha nem tübb-ís, lég-alább csak egy fzikra mindenkor hátra marad bennünk a' fele-baráti fzeretetből. De el-vagyort immár hányva a' lép; meg-kell fognom a' madarat/ Ezeket így befzéllvén magában, elmène a' Piaczról, és magát a

1 Fejedelemnek Palotájába bé-vette. Ákosnak parancsolattyából feleletet kellett » kéfzí

tenia Kálmán lurczeghez, C 4 ennek