Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

104 A2 ARANY TEEECZEft, okoknak fel-tál ál úlárá.— Oh! be gyönyörűnek tettfzik ezen.éke? le-heveredesed. — Feletted ír oft an azon haiaidat, meilyeket Akós-bátyám, érdemeden kivíil, okozott.-—--Édes - örömeit lel - költenétek, ha tunuám : hogy vélem való -társalkodásodbjm kunnyebbűlésed' találhatnád*— J)e nem bántalak, édesem. — Alygygy Juiiiir ísom édes! — Mert fel-ébretted 'elobbeni keferveidnek folytatása lehetne. — Nyugodgy békefséggei ^ En addig-is el-megyek, : Valóban el - akara ekkor --menni Vernika. 'S-már-is az ajtónál vólt, midőn magái fe tud:ta : mi juizhattya-vifzfza. LTgy tettfzett: mintába, tölte el - váktá val, fzA

rétŐl-»is meg reelleútie - válnia. Csak ugyau meg-nem tartóztathatván magát, isnvétt ,viíz&a-tére hozzája. Háca .megett meg-állott. Végtére piros ábrázattyá-ra tekintvén, így folytatta alattomban ízives íz avait a' könyörületes VERNIKA: Még-is, édes Juliusom ! kár vóhia, ha ezen gyönyörű piros ajakidac, mellyekkel, a Kincs - tartónak ki-föábadításábaa, oliy erofsen dolgoztál* csak egy csókkal-is meg-nem-illetném. • ' j Ezeket el-mondván Vernika, kevés időre .meg-állapodott. Mivel tilzta vala benne a' Lélek; elobbeni ízavait fontra veti vala, há meg-ütné *é a' Tiizteíségnek inertékét. Így iolytatta tovább beízedgyéi VER-