Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

VI. SZAKASZ VIÍ. RÉSZ. 267 ni diilledékjeit. Hogy az-után jobban meg-visgálta ; ránczos bőrének gyengéjén kî-ismérte I" régi vonásokat. Az-után: Jázon felé fordúlván, így fzóllott : Oh kedves Jázonom! ( el-felejtette : hogy most Partenofilusnak nevezik ), avagy inkább, kedves Partenofilusom ! — De mire födözonu nevedet édes Anyám előtt. Jázon mondám ! mert e' nevedet tudgya egéfz Görög Orfzág ! — Mit hallottam kedves Jázonom ! — Te vagy tehát, édes Eritréa-anyám ! — És én ezt Jázonomtól, nem te-tőlled hallhattam? Eritréa, Jázonnak útálatos nevére, egéfzlen meg-rettenvén, el-fordította tőlle fzemeit. Felugrott kar-fzékéből, és, Fiának nyakára borűlván, nem fzóllhatott egyebet,, hanem e' kurta fzavakat : meg-ölellek tehát még egyfzer ! — Hogy ezeket el-mondtta, sírásiban fzinte el-olvadott. Anyai fzíve meg-repedett. Nem lehetett a' meg-fzünést várni, ha egy-mástól el-nemválafztatnának. Jázon tehát, felőllök-is fzorgalmatoskodván, hogy azon befzédgyét, mellyet Eritréának a' Mariandinai dolgokról befzéllett, és mellyet Eutelusnak bé-jöttére félbe fzakafztott, tovább folytassa; a' két ófzve-Ölelkezve lévőkhöz közelebb léptetett, és Őket egy mástól el-válafztván, így fzóllott: Lásd