Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

III. SZAKASZ. V. RÉSZ. 123 hagy ván ; más afzfzonyba, és ismétt másba kapott; és így az Istenek' akarattyok ellen cselekedett. Hogy tehát ezen dülledékjeinek siralmas romlásait fel-támafzthatná , jó barátinak javallásából és esedezéséből, vifzfza - vette Nefelét velünk egygyütt, és így mindnyájan Théba-várába laktunk. Azt gondolánk : hogy az egekig fel-emelkedtünk boldog állapotunkkal. A' Szerencsének álhatatossága felől-is olly hifzembe valánk, hogy azt változónak nem mondanók. De meg-irígylették a' Menny-égiek ezen mí, az övékhez igen hasonló, boldogságos nyugodalmunkat. Bakkhus vólt, ki ellenünk támadott. Hogy magát Jiuió ellen Szegezze, nem gondolta elégnek lenni azt: hogy ínót hastól a' Szentek' Számába íratt^; ha csak Nefelét, kit gyomrából nem Szenvedhetett, ismétt meg-nem támadná, és el-vefztené. így tehát valamint Jünó dühössé tette Atamást, hogy Learkust meg-Öllye; úgy Őtet Bakkhus egéfzlen efzelossé tette, hogy engemet húgommal egygyütt el - nyomjon. Oláhkodott utánuunk bolondságában. Orofzkodott efze megtérttében. Mí békével nem-is alhatunk. Látván édes Anyánk : hogy Bakkhus', és Júnónak vefzekedései között semmi jót nem reméllhetne ; ha csak a' vefzekedésnek oka meguem-másoltatna ; ki-jött egyfzer hozzánk azon er-