Dugonics András: A szerecsenek : Másadik könyv : Afrikai esetek / Ujjabb életre hozta Dugonics András. - Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével , 1789 (L.sz. Cs.Gy.825)

II. KÖNYV. II. SZAKASZ. 105 dött. Kezeit-is körösztül-vetötte nagy mejjén. Meg állottak erre amazok, és már most szemeibe szegesebben néztek. Fiainak meg-szuntöket látván, így szólla hozzájok KALAZIRIS

: Idehozzam, szerelmes fiaim! Nem vagyok-é én édes atyátok ? Nem vagyok-é én Kalaziris ? Ha nem volnék-is ; leg- alább (öregségeimre, és néktek-jót-kévánó szeretetömre nézve ) könnyen lőhetnék. Hagygyátok-el, kérlek, ezeket a'dühösségöket, melyek valami kegyetlen röndölésbol származtak. Csillapíescsátok-le hevességtöket. Ezt édes atyátok mondgya, kinek szavát fogadnotok kölletik. §. III. Meg - ö s mér és. Hogy atyjoknak elobbeni szavait hallották Tiamis és Petoziris ; elsőben ugyan ( e' teméntelen dolognak hírtelen elo-adtta miátt ) nagyon álmélkodtak. Az-utánt eleibe térdelvén, lábátkezét-fejét öszsze-csókolgatták. Végtére : hogy arcúlatjából a' régi vonásokat jobban ki-vöhesíék ; szegessen szemeibe néztek. Mert : a'-mi szavainak hangját illeti, azt az elobbenihöz igen hasonlónak lönni hallották. így tehát minden jelekből elég-képpen kihozván : hogy ez nem ijesztő ; hanem édes atyjok nékiek ; szívükben külömb-féle, és magokkal igen ellenköző indúlatokat érzöttenek, örvendöttek azon : hogy kit régen a' halál' rovásG 4 sára