Péter László: A szegedi főreáliskola, elődei és utódai (Szeged Művelődéstörténetéből 7. Szeged, 1989)

NEMZETI POLGÁRI ISKOLA

Nemzeti polgári iskola 1847—1851 Szsged első középiskoláját 1721 őszén a város létesítette a kegyes tanítórend, a piaristák meghívásával. 1792-ben a négyosztályos líceum kétosztályos bölcsészeti tanfolyammal bővült, majd 1850-ben nyolc­osztályos főgimnáziummá alakult. 1922-ben fölvette egykori diákjának, Dugonics Andrásnak nevét, 1948-ban államosították, 1949-ben meg­szüntették. Azqk számára, akik a háromosztályos elemi iskolánál többet, a négy­vagy nyolcosztályos gimnáziumnál kevesebbet akartak végezni, főként tehát az iparosok ugyancsak iparosnak szánt fiai számára, 1847 őszén a város Oratsek Imre (1805—1864) tanító irányításával nemzeti polgári iskolát állított föl. Thun Leó közoktatásügyi miniszter 1849. október 9-én kiadott ren­delete a magyar középiskolákat az osztrák minta szerint szervezte át. Ezt a kevéssel korábban kiadott tervezet (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich) szabályozta, mégpedig úgy, hogy a korábbi hatosztályos gimnáziumnak és a kétéves bölcseleti tanfolyamnak összevonásával létrehozta a nyolcosztályos gimnáziumot (az alsó négy osztályból állót algimnáziumnak nevezték), valamint a reáliskolát (nyelvújítási szóval tanodát), amelynek alsó és fölső tago­zata volt: a két-, három-, négyosztályos alreáltanoda és a háromosztályos főreáltanoda. Az alreáltanodát az iparos- és kereskedő-utánpótlás kép­zésére, valamint egyéb gyakorlati polgári pályákhoz irányításra, a főreál­tanodát pedig a magasabb műszaki iskolákba való fölkészítésre szánták. Mindkét iskolatípus első osztályába tízéves korban iratkozhattak be. A gimnáziumot tehát általában 18 évesen, a főreáltanodát 16 évesen lehetett befejezni. Az utóbbiból a műszaki egyetemre lehetett bejutni. A szabadságharc bukása után a nemzeti jelzőt nem tűrte meg az ön­kényuralom, ezért a nemzeti polgári iskola 1851 őszén alreáltanoda néven folytatta munkáját. Az az iskola, amelynek vázlatos története itt következik, ezt tekintette alapítása időpontjának.

Next

/
Thumbnails
Contents