Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)
sikerült azonosítanunk, de foglalkozásuk egybevetésére csak 4 esetben volt mód. Wein Markus zsellérből napszámos lett. Lichtenberger Izsák questor hajhász, Princz Salamon questor pedig napszámos pályán folytatta munkáját. Egyedül Politzer Salamon nevénél látjuk ugyanazt a foglalkozás megjelölést : aranyműves. Persze a questor és a hajhász között csak árnyalati különbségek voltak, hiszen mindkét foglalkozás lényegéhez tartozott az áru, ill. a vevő felhajtása, a bizományba kapott, illetve saját tulajdonú termékek értékesítése. Sajnos a többi személynél csak azt tudjuk megállapítani, hogy mindkét összeírásban szerepeltek, de foglalkozásuk feltüntetésének hiányos volta nem teszi lehetővé általánosabb következtetések levonását a megtelepedett zsidók foglalkozásmobilitására vonatkozóan. 16 így is jelentős eltéréseket észleltünk az 1798-as állapothoz képest. Arányszámokat tekintve továbbra is a kereskedők jelentették a legnagyobb foglalkozási csoportot, melyet három egységre osztottak; nagy —, kisebb és piaci kereskedőkre. Az elsőbe hárman soroltattak évi 200 forintos jövedelemmel. Érdekes, hogy Kronstein Eszter „szegény özvegy" 40 forintos évi kiadásával is bekerült e csoportba, valószínű volt férje üzletének nagysága alapján. A kisebb kereskedők között tartották számon például a hajósokat, vándorkereskedőket. Ugyanakkor olyan, a kereskedelmi tevékenység körébe sorolható foglalatosságot, mint például boltos, házaló, cserével üzletelő, bőrrel és régi vassal kereskedő a „más bármi módon magokat táplálók" rovatba sorolták. Külön tüntették fel az egyébként a piaci kereskedéssel rokon „kalmár" foglalkozást is. Ennek okát abban láthatjuk, hogy a sajátos üzlet- és életstílust kívánó expanzív megélhetési formák (vasas, bőrös, tollas vagy a mindenfélét árusító boltos) nem fértek bele a kereskedelemről vallott hagyományos elképzelésekbe. Több „kisebb kereskedő"-nél olvashatjuk, hogy „attyával egy kenyéren" élt. Ez nem jelentett mást — az anyakönyvek lakhelyet feltüntető adatai is bizonyítják — minthogy az egzisztenciálisan nagykorúvá vált, tehát valami szakmával vagy saját felnőtt munkaerejével rendelkező, de még a szülői házban élő fiú apjával közösen vállalta a családfenntartás gondjait. Ha a szakmák adatait összegezzük, akkor kiderül, a 206 családfő közül 96-an működtek a kereskedelem terén, tehát közel 50%-uk. Meglepő viszont a napszámosok magas száma: 33 fő, akik a koldusokkal (2 fő) és a „más kegyelméből élők"-kel (13 fő) együtt a helyi zsidó társadalom szegényeit alkották. Utóbbiak általában olyan elaggott, családnélküli zsidók voltak, akiket tartózkodásuk legalizálása végett ismerősök, tarátok fogadtak a házukba, vagy biztosítottak számukra szerény anyagi megélhetést. Nem rendelkeztek semmiféle keresettel, éppen ezért nem is adóztak. A napszámosok szerény életét olvashatjuk ki abból, hogy kb. a felénél nincs feltüntetve semmilyen „remélt" vagy „elköltött" jövedelem, s így ők sem adóztak. Viszont a „szolgák"
