Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

alapozták meg családjuk jövőjét (Eisenstädter család, Kiss Dávid, Pollák Simon). Vándorló életmódjuk és kiterjedt külföldi kapcsolataik révén hamar elterjedhetett a hír, hogy Magyarországon — ezen belül Szegeden — jó megélhetési lehetőségek vannak. Voltak akik egész családjukkal útrakeltek s egy-két átmeneti megálló után Szegeden kötöttek ki. Frey Márk hajhász (ügynök) feleségével együtt Szerdahelyről kerekedett fel, gyermekeit — ötöt — felesége Vágvecsén szülte meg, s már nagy lányok voltak, amikor megérkeztek Szegedre. Néhány esetben a magára maradt szülő követte távolba szakadt fiát, mint ahogy a 70 éves Rosenberg Dávid hagyta el Bazint két kisebb gyermekével, hogy a már Szegeden élő legidősebb fia meghívásának tegyen eleget. Rosenberg Jakab kereskedő már itt nősült Szegeden, s négy gyermeke mellett eltartja még a „tanácsi engedelem nélkül" Szegeden tartózkodó apját és testvéreit. A 29 éves Kleinman József asztalos Nagy Paláról indult, Gönczön nősült és alapított családot, mely aztán Szegeden bővült hétfősre. Valószínű, hogy öccse már a „készre" jött, hisz kitérő nélkül tűnt fel Szegeden, vett el egy helybéli lányt, s nyitott üzletet. Ezek a példák is érzékeltetik, hogy az egzisztenciális esélyek latolgatása mellett a közvetlen vérrokonok egy fedél alá hozása is motiválhatta a zsidók bevándorlását. Az első magyar zsidó naptár említi, hogy az 1971 szegedi zsidó közül 1848-ban 60 volt házbirtokos, akik részben saját, részben egy keresztény nevén birtokolták a házat.

11 Ha ehhez hozzávesszük, hogy Klauzál javaslatára a Szeged—Csongrádi Takarékpénztár számvivőjének „egy zsidó választott", sőt a „takarékpénztár ellenőrzése is szinte zsidóra bízatott", akkor kirajzolódik előttünk egy városi liberális szellem, amely teret biztosított a zsidók egzisztenciális törekvéseinek.

12 Ekkor, 1848-ban a zsidók még sem vallásilag, sem polgárjogilag nem emancipáltak, s hivatalosan Szegeden csak 1853-ban kaptak a város bármely területén értékesíthető ingatlanszerzési jogot. 1813-ban 12 ház volt zsidó kézen, ez a szám 1840-re pontosan megduplázódott; 24 zsidó házbirtokost írtak össze.

13 Az emelkedés összefüggésben volt azzal a tanácsi rendelkezéssel, mely az aranykút és zsidó imádkozóhely körül — nagyjából a mai Hajnóczy utca környéke — megengedte számukra a házvásárlás lehetőségét. De azon túl — tehát a mai kiskörúton belüli részen — ez tilos volt. Ennek tudható be, hogy Wodiáner Fülöp, a leggazdagabb szegedi zsidó házcseréjét 1795-ben a lakosság és a Városi Tanács közösen meggátolta. Erre a tolerált és emancipált helyzet közötti különbségre mutatott rá Reizner János a zsidók szabad iparűzésének gyakorlatáról írva. Zsidó mesterember csak városi tanácsi engedéllyel folytathatott létfenntartó tevékenységet, a céhek mereven elzárkóztak előlük, keresztény legényeket nem foglalkoztathattak, s talán a legmegalázóbb megszorítás: csak nyílt ajtóknál dolgozhattak, hogy tevékenységük mindig követhető legyen.