Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

tegségekből eredő természetes fogyás ellenére is bistosítsák maguknak a jövőt. Back Antal szegedi rabbinak 14 életben maradott gyermeke mellett három meghalt. Az 1847. nov. 21-én született ikrek, Bernát és Fülöp neve mellett csak a „korán meghalt" bejegyzés található, míg az 1852. február 24-én született Antal is mindössze egy évet élt. A gazdagabbak már csak azért is több gyermeket vállalhattak, mert könnyebben viselték eltartásuk anyagi terheit. Sőt a 10., 11. stb. gyermeket már közösen gondozhatta legidősebb lányának kisgyermekével ; sajátját egyszerűen anyává lett lánya gondjára bízta.

61 Oka lehetett az élő gyermekek századfordulón szaporodó számának az is, hogy javultak az általános egészségügyi feltételek. A jómódú középosztálybeliek — pl. a Szivessy orvos és ügyvéd család nő tagjai •— már kórházban, illetve később a klinikán szültek. De az alsóbb társadalmi csoportok is igénybe vehették a zsidó hitközség által foglalkoztatott 5 szakképzett bába szolgáltatásait. 1870-ben még mindenki háznál szült. Ezzel együtt általában a bába szerepe mind egészségügyi, mind vallási szempontból nagyon fontos volt. Szakértő beavatkozás növelte a gyermek életbenmaradási esélyét, de ha mindezek ellenére életképtelennek bizonyult a szükséges névadást nem végezhette el keresztény bába. Ez visszanyúlt Mária 'Ierézia 1741-es rendeletéig, miszerint az életképtelen gyereket a szülés után azonnal meg kell keresztelni. Keresztény családokban ezt nevezték bábakeresztségnek, sőt volt példa a méhen belöli keresztségre is, e nélkül ugyanis pogánynak tartották a gyermeket, s nem lehetett eltemetni. Csanád megyében pl. határozat mondta ki, hogy a „zsidó gyermekeknek szüléjük egyezése nélkül való megkereszteltetése a halálos veszedelem esetében és felsőbb rendelés által eloltatván", azaz megtiltották a keresztény bábáknak, hogy zsidó gyermekekkel szemben is gyakorolják az életképtelenség esetére előírt társadalmi teendőket.

62 Házasságukra általánosan jellemző, hogy később kötöttek házasságot, mint a katolikusok. Ötven megvizsgált házasság közül két férfi 22; három 23; öt 24; egy 25; négy 26; hét 27; kettő 29; hat 30; négy 31; három 32; három 33; egy 37; kettő 40 és egy 42 éves korában nősült. Közöttük mindössze egy volt az özvegy, az 1853. október 17-én Ókanizsán újra nősült 42 éves Löw Lipót. A férfiak átlagos házasodási életkora tehát 26 év volt. A nők esetében 11-en 20 év alatt házasodtak, míg a többiek 20 éves, (16), 22 éves (12), 24 éves (3), négyen 25, ketten 26, egy 27 és egy 28 éves, korában ment férjhez. Kései házasságkötésük oka, hogy előbb polgári egzisztenciát kellett teremteni, s az egzisztenciateremtés leggyakoribb formája volt a fiatalok hosszú iskoláztatása, ez viszont kijjebb tolta az ifjúkor határait. A házasság minimális előfeltétele volt tehát a férfi számára, hogy biztos egzisztenciával rendelkezzen. Jómódú polgári, de középpolgári családban is körömszakadtáig ragaszkodtak általában az érettségihez. Több visszaemlékező úgy elemzi ezt a családi stratégiát,