Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)
szőrös volt a különbség, 1854-ben az évi 80U Ft-ot inkasszáló Kohen és a 40 H-ból élő Holczer közötti különbség húszszorosára csökkeni. Legnagyobb jövedelemmel most is a kereskedők rendelkeztek, akik közül négyet sorol az összeírás az úgynevezett nagykereskedők közé. A „jövedelmek melyeket az apa vagy anya esztendőnként elkölt — illetve — reméli", az ő esetükben 200 Ft-ra rúgtak. Érdekes, hogy a „kisebb", kereskedőként számontartott Deutsch Márton 600, Kohen Ábrahám 800, Kohen Károly 400 Fl évi jövedelemmel rendelkezeit. Úgy tűnik a mobilabb questor jelentősebb torgalmat tudott lebonyolítani, mint a megállapodott mercator. Az akkoriban teltünt értelmiség — a hitközség alkalmazásában levő tanítók, kántor, kisbíró, jegyző — éves jövedelme elérte a kisebb keieskedok átlagos évi bevételét; a 250—300 Ft-ot. 201 családfő 1845-ben realizált összkeresete 19 324 Ft-ot ért el, s ez 96 Fl-os családonkénti állagnak felel meg. Figyelemre méltóan szemlélteti a vállalkozó szellem sikerét, hogy a zsidó lakosok átlagos jövedelméhez képest a „más bármi módon magukat táplálok" sok esetben többel kerestek. A bőrökkel kereskedő Intz Ignácz és a „vatia tsináló" Löwingei Izsák még csak megközelítette ezt az összegei (80 Ft), de Goldstein Jakab paplanos (120 Ft), Rosental Vilmos szappanos (140 Ft) és Lichienberger Ábrahám hajós (200) jelentősen meghaladta azt. Persze ezeknek a jövedelmeknek és adóknak reális értékét elsősorban a városi polgárság egésze által teljesített mutatókkal való egybevetés világítaná meg igazán. Gergely András számításai szerint az 1840-es városi adóstatisztika 30 Ft lelett rizető tagjaira eső átlagos összeg az alábbi módon oszlott meg városrészenként: Felső város 72 Ft Palánk 88 Ft Alsóváros 44 Ft Átlag 72 Ft 43 Ez hétszerese a zsidók által 1843-ban fizetett adóknak. Tehát a város igazán vagyonos elemei még a patrícius polgárság soraiból kerültek ki. Elég összevetnünk a palánki gazdagok 220 Ft átlagos évi adójái a hasonló zsidó mutatókkal, hogy bebizonyosodjon: nagy vagyonok egy része a hagyományos polgárság nem mindig hagyományos módon történt gazdálkodása, ipari- kereskedelmi tevékenysége révén halmozódott fel. A zsidó családok vagyonának jelentősebb emelkedése 1853 után indult meg, amikor is elnyerték azt a jogot, hogy a város bármely részében ingatlanokat vásárolhassanak. Övék volt a kezdeményezés a kiegyezés táján léirejött pénzintézetek, kereskedelmi táisuiatok és biziosítási ugy-