Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

nete (IV, 1931:119) fél lapnyi terjedelemben ismerteti Szerb Antalnak ezt a tanulmányát. 7. Vörösmarty-tanulmányok (Minerva 1930, 90.1.). — Vörösmartyban a 18. századi romantika motívumait keresi és a következőket találja, európai analógiákkal illusztrálva: menekülés a realitásból, sír-költészet, Ossian, a bárdköltő szerepe. A dolgozat fölfogását egyébként e sorok írója nem mindenben osztja (v. ö. Biedermeier és irodalom, Szeged, 1935). 8. Az angol irodalom kis tükre. (Magyar Szemle Kincstára, 76 1.) A kis kötet terjedelménél fogva nem tart igényt tudományos kritikára, amelyre nem is érzem magam hivatva. De annyi kétségtelen, hogy a szerző legnagyobbrészt — különösen a preromantikára és a XX. századra vonatkozólag — saját olvasmányai alapján dolgozik és számos olyan találó megjegyzése van, amely a magyar irodalom szempontjából is hasznosítható, íme néhány mondata „Milton Sátánja, az egész világgal szembeszállt dacos individualista típusa: őse Faustnak, Byron alakjainak, Ibsennek és Neitzschének, illusztrációja annak a tételnek, hogy a romantika a protestantizmusból származik" (28). „Thomas Gray Falusi Temetőben írt Elégiája minden preromantikus gondolatot magában foglal, úgyszólván a kor lírai kézikönyve" (42). Shawról megjegyzi, hogy „felületességének eklatáns példája az a tapintatlan igazságtalanság, melyet Magyarországgal szemben elkövetett. "Az ötívnyi áttekintés mindenképpen előnyös vonásokkal gazdagítja Szerb Antal kritikusi portréját. Szívéhez— mert nála igazán lehet erről szó — a legközelebb áll a magyar mellett az angol irodalcm, Îmelyet közvetlen élményből ismer. Igazi „filológus", az irodalom rajongója, aki egy m'isik tanulmányát (Az ihletett költő) ezzel a jeli nuő vallomással fejezi be: „A filológus hasonlatos a félénk szerelmeshez, akinek semmi sem okoz akkora örömet, mint ha a szeretett leányról beszélhet, látszólagos tárgyilagosság mögé rejtve szemérmes érzelmeit." 9. Szerb Antal fém'áve, kétkötetes Magyar Irodalomtörténete (Kolozsvár 1934, 342—255 1.) körül már egész sor kritikai publikáció és polémia keletkezett. Még az a két kritikus is, akik — a föntebb kifejtett generációs és fölfogásbeli ellentétnél fogva — kedvezőtlenül igyekeztek nyilatkozni róla, kénytelenek elismerni a szerző „eruditio"ját és azt, hogy „könyvének van néhány sikerült, átgondolt fejezete" (Gálos Rezső, írod. Közi. 1934:3): megdicsérni az udvari kultúráról és a polgári irodalcmról szóló bevezető fejezeteket, amelyek „tömörek, elevenek s az igazság erejével hatnak" (Hartminn János, Irodalcmtörténet 1934.) Egyébként éppen konzervatív részről kapta Szerb Antal a legszebb dicséreteket. Zlinszky Aladár írja a Tanáregyleti közlönyben (1934. dec): „Stílusa mindig élénk, fordulatos, nem egyszer nagy mélységeket bevilágító, majd szellemesen sziporkázó vagy találó képekkel szemléltető, Szerb Antal nagyműveltségű író, aki az európai irodalmakat is jól ismeri, főként a németet és angolt s otthon van a filozófia és műtörténet terén is. Analógia, párhuzam, vonatkozás mindig kezeügyében van amellett, hogy a nagy nyugati szellemi áramlatokat is felhasználja a magyar irodalmi jelenségek magyarázatában. — Koszó János (Philologiai Közlöny 1934 szept.) szerencsét kíván az „úttörő" és „bátor" vállalkozáshoz: „Legnagyobbjaink is, mint Petőfi és Arany, nem hogy veszítettek volna az ilyen beállítás révén, hanem inkább rengeteget nyertek: sokkal maiabakká váltak számunkra! Szerb Antal ezzel a munkával feltétlenül nemzeti tettet vitt véghez és tudományos téren hatalmas lökést adott a modern irányú fejlődésnek, amennyiben műve egész bizonyosan a viták és csaták egész sorát fogja kiváltani." — Dicsérő kritikát hoztak a könyvről a Nemzeti Újság (1934. jún. 24), a Napkelet (Kállay Miklós, 1935. Jan. 1.) a Nyugat (Schöpflin Aladár, 1934 aug. 1.), a Protestáns Szemlet (Kerecsényi Dezső) és a kolozsvári Pásztortűz (Molter Károly, 1934. nov. 30). Bisztray Gyula a Magyar Szemlében (1934. aug.) rámutat a könyv új szempontjaira: „Száraz esztétizálás helyett az irodalmi szempontokon túl metafizikai vizsgálódásra is törekszik. Alapul véve Prohászka Lajos elméletét a magyar finitizmusról, nyomról-nyomra keresi a magyar lélek dacos körülzárkózódásának irodalmi dokumentumait s ebből igyekszik kifejteni Zrínyi, Berzsenyi, Katona s főleg Arany János sajátos magyar lelkiségét. Másik hasonló érdekes kísérlete