Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

a legöregebb 71 (Zlinszky Aladár). A szegedi egyetemen nincs magántanára a magyar irodalomtörténetnek és a kathedrán levő rendes tanár egykorú az országban legfiatalabb magántanárral. Pécsett csak egy docens van képesítve a magyar irodalomra, Gálos Rezső, aki 2 évvel fiatalabb Vargha Damjánnál. Debrecenben szintén csak egy magántanár működik, Zsigmond Ferenc, aki igen későn, negyvenéves korában érte el, ezelőtt 12 évvel, ezt a pozíciót és csupán egy évvel fiatalabb az őt habilitáló rendes tanárnál. Úgy hiszem, semmiesetre sem tarthatjuk ezt az állapotot egészségesnek, mert 20 évjáratot egyszerűen kizár az egyetemi közösségből, éppen azokat, akik annak a kornak eszméit lesznek hivatva kialakítani, amelybe jutottunk. Ma amikor az egész világon és Magyarországon is vezető állásokban vannak a 35—40 évesek: éppen a magyar irodalomtörténet terén nem tud érvényesülni a fiatalabb nemzedék. Nem csodálhatjuk, ha — magukra maradva és sokszor azoktól nem kapva biztatást, akik fiatalon jutottak katedrára — külön szervezkedésre gondolnak, és meg is alakítottak egy Magyar Irodalomtudományi Társaságot, amelynek elnöke éppen Szerb Antal. Tudománypolitikánknak nem lehet célja, hogy mesterségesen ellenzéket neveljen, valamint nem tekinthetjük eszményinek azt sem, ha egy tudományos diszciplína képviselője évtizedeket tölt el katedrán, anélkül, hogy habilitáljon valakit. Ez a helytelen tudomány-politika egyébként nem új keletű. Megvolt már régebben is. így kerültek magántanárság nélkü katedrára olyan kiválóságok, mint Böhm Károly, Riedl Frigyes, Horváth János, Tolna Vilmos, Sík Sándor. Az a nemzedék, amely újabban kizáratik az egyetemi oktatásból, éppen annak az új kornak a neveltje és ma már mestere, amely kiharcolta a magyar irodalomtudomány mai virágzását, amely új alapokra helyezte az összehasonlító irodalomtudományt, mely a szellemtörténeti módszert érvényesíti mindenütt, és amely a huszadik század gazdag szempontjait és irodalomfölfogását tudja belevinni a múltnak megértésébe. Ezért a magam részéről kívánatosnak tartom, hogy a szegedi egyetem fölkarolja ezt az eddig mellőzött nemzedéket, amelynek legkiválóbb képviselője Szerb Antal. SZERB ANTAL irodalomtörténeti munkássága az Irodalomtörténeti Közleményekben indul meg Császár Elemér vezetése alatt, de alhatározó szerepet kell tulajdonítanunk annak a szellemi hatásnak is, amit a budapesti piarista gimnáziumban irodalomtanárától, Sík Sándortól kapott. Legyen szabad arra is hivatkozom, hogy Szerb Antal, akit gimnazista kora óta ismerek, budapesti magántanárságom alatt hallgatóm volt, amely utóbbi körülményt csupán annak igazolására említek, hogy folyamodót régi szellemi kapcsolatok fűzik rajtam keresztül is egyetemünkhöz. Mindenképpen érthető, hogy tőlünk kéri a habilitációt. Szerb Antal további fejlődése folyamán a Minerva folyóirathoz csatlakozott és annak főerőssége lett sorozatos publikációival. Munkatársa volt a Széphalomnak is összehasonlító irodalomtörténeti és modern kritikai közleményekkel. Legutóbb az erdélyi irodalommal került személyes kapcsolatba, megnyerve az Erdélyi Helikon pályadíját Magyar Irodalomtörténetével, amelyet Kemény János bárónak ajánl és amelyhez Makkai Sándor írt előszót. így lett tagja és munkatársa az Erdélyi Helikonnak. Mindezek csak erősebben a Kolozsvár—-szegedi egyetemhez kapcsolják Szerb Antalt. Korán lépett föl szépirodalmi munkákkal a Nyugatban és az Életben és dicséretére válik, hogy ebben a nemben is tudott értékeset alkotni: intellektuális irányú lírájával, szellemes novellákkal és nemrégen a Franklin Társulat kiadásában megjelent regényével, amelynek hőse egy fiatal filológus, akinek skóciai kalandjait mondja el a szerző, erős irodalmi élmények alapján, egyúttal a regényformát tekintve is újat hozva irodalmunkba. Kritikusi és történetírói működésének mindenesetre erősen hasznára válik az irodalmi élettel való közvetlen kapcsolata és az a körülmény, hogy személyes alkotásból ismeri az irodalmi mű létrejöttét. A Baumgarten-díj, amelyet az idén elnyert tudományos munkásságáért, annak bizonysága, hogy tudományos müvei is belekapcsolódnak a szélesebbkörű irodalmi kultúrába, ami semmiesetre sem jelent hátrányt egy tudós számára. Mintegy tízéve állandó kritikusa a Napkeletnek és megindulása óta