Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

Tudománykarunkhoz benyújtott kérvényét mellékleteivel együtt azzal a kéréssel küldöm meg igen tisztelt Kartárs Úrnak, méltóztassék megvizs­gálni, hogy a folyamodó kérése a szabályzatunkban előírt formai követel­ményeknek mindenben megfelel-e és hogy a tárgy, melyből a habilitáció kéretik, Karunk tanulmányi köréhez tartozó-e és megfelelő-e? Tisztelettel kérem, hogy a fentiekre vonatkozó írásbeli jelentését a legközelebbi, októ­beri rendes kari ülésünkön előterjeszteni szíveskedjék. Szeged, 1934. október 18. Kar társi tisztelettel [Fógel József j e. i. dékán A föladat könnyű volt, a válasz pedig alighanem előre tudott. Sík Sándor mindenesetre gyorsan dolgozott s már egy hét múlva, október 25-én a Kari Tanács elé terjesztette — jórészt a Szerb-folyamodvány mellékleteiből fölépített — véleményét . Tekintetes Kar! Dr. Szerb Antal, a budapesti székesfővárosi VIII. ker. felsőkereskedelmi fiúiskola tanára, azzal a kéréssel fordul a Tekintetes Karhoz, hogy őt ,,Magyar összehasonlító irodalomtörténet, különös tekintettel a XVIII. század második és a XIX. század első felének francia és angol vonatkozá­saira" tárgykörből magántanárrá képesíteni méltóztassék. Dr. Szerb Antal 1901. május 1-én Budapesten született, vallása róm. kath., középiskolai tanulmányait a budapesti kegyesrendi főgimnáziumban végezte. Tudományos kiképzését egy Grácban hallgatott félév után a buda­pesti egyetemen nyerte, ahol 1924 tavaszán doktori oklevelet is szerzett, még pedig summa cum laude minősítéssel, a magyar irodalomtörténetből mint fő-, a német irodalomból és a finn-ugor összehasonlító nyelvészetből, mint melléktárgyakból. 1926-ban tanári diplomát szerzett a magyar, a né­met és az angol nyelvből. Ugyancsak 1962. óta Budapest székesfőváros tanügyi szolgálatában áll és a VIII. ker. felsőkereskedelmi fiúiskolánál mű­ködik, mint a magyar és angol nyelv tanára. Tudományos munkásságát annak a tudományos mozgalomnak keretében kezdte, melyet a Minerva folyóirat képvisel, tudományos dolgozatainak egy része is itt jelent meg. Dolgozott az Irodalomtörténeti Közleményekbe és a Magyar Szemle Tár­saság kiadványaiba is . 1929/30-ban a V. K. M. ösztöndíjával egy évet Londonban töltött, öt nyarat pedig a párisi Bibliothèque Nationale-ban való tanulmányokkal töltött. Angliából való visszatérése után óraadói meg­bízást nyert a pesti Angol Követségi Iskolában. Előadásokat tartott az idei Debreceni Nyári Egyetemen Irodalom és Társadalomtudomány címen, egy féléven át pedig a Budapesti Szabad Egyetemen a XX. század regényíróiról. 1933. júniusában a fiatalabb irodalomtörténészek és kritikusoknak Irodalomtudományi Társaság néven tömörült csoportja öt választotta elnö­kévé. Az Erdélyi Helikonnak 1930 június havában kiírt pályázatát, amely

Next

/
Thumbnails
Contents