Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)
leend egyéb tanintézetei mellett egy jól szervezett műegyetem fölállítását kivívni, s a megyei tisztviselő, ha akarja, fiait az iparműtani és egyéb gyakorlati pályára kevés költséggel növelheti, míg az iparos, gyáros [...] politikai pályára készítheti [fol] majdan fiait, s a hivatal végkép megszünend majdan kiváltságos jog lenni". Javasolta: Szeged legszebb terén adjon ingyen telket a megyének; ajánljon föl ingyen fuvart s 1 millió téglát a megyeház építéséhez. 7 Noha egy másik szerző is — elsősorban a jó közlekedés miatt — „édes hazánk méltán második fővárosát" kívánta megtenni megyeszékhelynek 8 , az említett megyegyűlés ekkorra már eldöntötte a kérdést : a megyeszékhely Hódmezővásárhelyre került. Értelmisége „a megalakult tisztikar személyzetében nagyobb tért foglalt el, mint ezt a megyei többi értelmiség kellő tekintetbe vétele mellett megengedni méltányos lehet". 6 6. A provizórium korában sem hagyta nyugodni a szerzőket Szegednek, a „második fővárosnak" a helyzete, amely földrajzi fekvése, vasúti és vízi közlekedése, valamint 70 000 lelket számláló „erőteljes, jómódú s dologtól nem írtózó lakossága" révén azt a szerepet játszhatja, amelyet Franciaországban Lyon, Angolhonban Liverpool, Oroszországban pedig Moszkva: a második városét. Mint Képessy József óhajtotta 1863ban : „lenne csak Csongrád megye székvárosa, Csongrád megye nem 64 • mérföld, hanem háromannyi kiterjedéssel bírna, és nem három mezővárosiak] és hat falunak, nem két-három vidékbeli birtokosnak, hanem pl. 4—500 falunak s 1000—1500 megyei birtokos családnak a hazája volna, bizonyára Szeged nemcsak értelmiség tekintetében, hanem műveltség, csínosodás, ipar és kereskedelem szempontból is oly magas fokra emelkedne, hogy Pestnek egyedüli méltó versenytársa lehetne e hazában". Ebben az óvatos fölvetésben — ha óhajként is — már benne rejlett a megnagyobbított Csongrád, esetleg Szeged megye gondolata. Mivel a megyeszékhely kérdését, különösen pedig a megye nagyságát egyelőre adottnak kellett venni, szerzőnk elsősorban az alföldi kereskedelem központjának szánta a Várost, ennek rendelvén alá a „hollandiai polder minőségű" töltésépítést, a szárazföldi és vízi közlekedés fejlesztését, az élelmiszeripar — sertéshúsfüstölés, birkahúsbesózás, gyümölcsaszalás, a paprikatermelcs stb. — fölvirágoztatását. 10 Rozgonyi Bertalan főispáni helytartó 1864-ben hiába indítványozta, hogy Csongrád megyében „az összes közigazgatás és törvénykezés szab. kir. Szeged városában összpontosítassék", a megyei „nagygyűlés" kitartott Hódmezővásárhely mellett; azzal, hogy a rabokat továbbra is Szegváron őrzik. 11 Garzó Imre, akit — vásárhelyi lévén — nem lehet Szeged iránt elfogultsággal vádolni, 1865-ben a „világműveltség" színvonalára emelkedő, a világvárossá való fejlődés útját járó Pesttel szemben a vidéki nagyvárosoknak közvetítő — vagy inkább ellensúlyozó — szerepét emelte ki,
