Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)

gedi nép életrevalóságát ecsetelve először hivatkozott arra a már „köztudomású" körülményre, hogy „úgy a Bácsban, mint Torontál, sot Csanád megye magyar vagy kevert nemzetiségű községi magyar népének tekintélyes része szegedi származású vagy az ő révén magyarosodott". Ugyanez történt a városban, különösen a Palánkban a 18. században letelepedett szerb,német és örmény (?) elemekkel. Mi ez, ha nem a szegedi nép valóságos missziója a magyarság érdekében. „Elfogulatlan magyar ember — érvelt — nem fogja akarhatni, hogy az országnak második, 80 000 magyar lakosú városa Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog és Torontál megyék közt örökös elválasztó és határpontot képezzen, csupán azért, mert Makó, N[agyJ-Becskerek és N[agy]-Zombor minden politikai fontosság nélküli központok meg a megyei autokraták érdekei sérelmét szenvednének. A szőregi, gyálai, oroszlámosi, ókanizsai, martonosi sat. lakosnak, kinek oly gyakori teendője van illető megyéje székhelyén, most pár napot és ennek megfelelő költséget kell áldoznia, hogy 12—15 mérföldnyitávol Nagy-Becskereken vagy Zomborban ügyes-bajos dolgait elvégezhesse, míg Szegedet 1—2 óra alatt gyalog is elérheti. De még a távolabb eső községek is mind kivétel nélkül sokat nyernének ; mert az új megye úgy van kikerekítve, hogy Szeged mindenesetre közelebb esnék mostani székhelyeik[nélj." S Szeged nem csupán igazgatási központ, de piac is termékeinknek; számos pénzintézete is van; egyáltalán: „nem jelentéktelen intelligenciával bír, úgy hogy az új megye népe mindazon előnyöket fogja élvezni, amiket a kultúra, a haladás minden téren nyújthat."

60 A Marosnak szóló válasz kipellengérezte a makói lap igényét, hogy a felső torontáli és -bácskai területeket csatolják inkább a Makó központú Csanádhoz, mivel Szegednek ,,a politikai mozgalomban szerepe nem lehet": „Tehát valamint a cinkotai kántornak, úgy a makói Marosnak is ott van a világ közepe, ahol éppen áll, s ha így halad a t. laptárs, akkor maholnap Makóra kell menni a magyar országgyűlésnek is."

61 21. Torontál vármegye 1883. március 15-i közgyűlése nyilvánította ki ellenvéleményét. Tisztviselői addig is sorra rávették az érintett községeket (így Szőreget, Deszket, Klárafalvát, Kiszombort, Ferencszállást, Csanádot, Nagyszentmiklóst, Egrest, Szaravollát [Szárazfalvát], Lovrint), hogy — noha gazdaságilag Szegedre szorultak — nyilvánítsák ki a megyéhez való ragaszkodásukat. Igaz, Kállay Albert miniszteri (királybiztosi) titkár sem volt tétlen, Prókay Gábor uradalmi tiszttartó révén Óbébán, Battyánházán és P[uszta]-Keresztúron aláírásokat gyűjtött az új megye mellett. Az aláírók között többnyire magyar és német nevű uradalmi tisztviselők, kereskedők és iparosok szerepeltek.

62 A megye természetesen csökkenteni igyekezett az „ál előnyökkel való hiú kecsegtetések" által kivett nyilatkozatok értékét. Szeged jelentőségét, kiemelve a nagyárvízkor neki nyújtott segítséget,