Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)

láspontját, aki szerint az ügyet, mellyel csak Szeged okvetetlenkedése miatt kellett újra foglalkozni, alkalmas időpontig függőben kell tartani. A miniszter a megyei háziadó bevezetésével járó esetleges területi rendezésig ismét ad acta is tette.

41 15. Mindszent képviselőtestülete 1877. július 1-én apellált az 1877:131. sz. megyei közgyűlési határozatban kifejezett megdorgálása ellen. A Zsótér István bíró aláírta föllebbezés szerint a község Szegedet csak „mint legközvetlenebbül érdekelt felet tudomás végett értesítette". Sem ez, sem a társközségek fölhívása nem alkotmányellenes. Az alispán kétségbe vonta ugyan a község föllebbezési jogát, de azért továbbította a mindszenti iratot. Tisza Kálmán július 23-án arra hivatkozva utasította el, hogy az 1871:18. és 1876:5. törvénycikkek szerint a község csak belügyeivel foglalkozhat. Vitatható elvi éllel emelte ki: „a községek az egész törvényhatóságot érdeklő vagy országos ügyekben felettes hatóságok kikerülésével más községekkel és törvényhatóságokkal tárgyalásokat közvetlenül nem folytathatnak, intézkedést magukban nem foganatosíthatnak, de ezen hatáskör a községeket nem is illeti meg, mert ilyetén kérdésekben a községek saját érdekeinek érvényre juttatását csak illetékes törvényhatóságuk útján, vagy pedig [...] felfolyamodás útján eszközölhetik" (1870:42. tc. 4. §).

42 16. Az 1877. december 19-i közgyűlés ismét kérte a belügyminisztert, hogy mivel a megyei hivatalok szerteszét voltak, járuljon hozzá a szegvári börtön egy részének hivatali helyiségekké való átalakításához. A székhelyen kívül, Hódmezővásárhelyen volt a pénztár, Csongrádon meg a számvevőség. Tisza Kálmán 1878. március 5-én az igényelt 4015 forint helyett az elegendőnek talált 3591 forintot hajlandó lett volna áldozni, ám attól tartott, ez is kidobott pénz lenne. Újra fölhívta tehát a megye közönségét, hogy tűzze ismét napirendjére a megyeszékhely kérdését, melyről „újból tanácskozván [...] a közadminisztráció és a megye igényeinek megfelelő valamely végmegoldásra jutni igyekezzék". Tisza Kálmán március 6-i táviratára az ügyet Szegváron a 20-i közgyűlés a „legnagyobb érdekeltség mellett" tárgyalta, de kinyilvánította: „a megyei székhely ügyének újabbi tárgyalásába bocsátkozni egyáltalán nem vagyunk hajlandók." Korábbi határozataik (1875:350., 1876:188., 1877:5.,) óta nem történt olyan változás, amely Szentes föladását indokolná. A júniusban költségileg fölvitt utóbbi határozat óta több mint egy esztendő eltelt, tehát ez a miniszter hallgatásával az 1870:42. tc. 3. §-a szerint 40 nap után jogérvényessé vált. Készségesen lemondtak a szegvári börtön átalakításáról, ha a szentesi építkezés végre kimozdulhat vesztegléséből. A Belügyminisztérium II. osztálya számára a fo gondot ezután csupán annak eldöntése okozta, „vajon a megyei székhely áthelyezése törvényhozás tárgyát képezi-e, vagy pedig közigazgatás útján is nyerhet-e el-