Apró Ferenc: Gergely Sándor az aktivisták szobrásza (Szeged Művelődéstörténetéből 3. Szeged, 1986)

szönhetünk. Ma már csak felénk glóriázika múltból, és azon az úton haladunk, ha más formában is, melyen ő verejtékezett a haladás felé. Budapest, 1919. Ady temetésén. Gergely Sándor, szobrász (38) A február 28-i Tűz-e3ten Gergely Néhány szó a művészetről címmel tartolt előadást (39). A március 7-i, pénteki rendezvényen — többek között — Zöldi Vilma Juhász verseket szavalt, Gergely „a művészi nevelésről mondott kemény igazságokat'

1 (40). Március 21-én volt a téli szemeszter utolsó estje. Juhász és Gergely is szerepelt (42), de a szokásos beszámoló a Tanácsköztársaság kikiáltását közlő másnapi lapokból helyszűke miatt kimaradt. Márciusban jelent meg Hevesy Ivánnak, az aktivisták szakírójának cikke a MA képzőművészeiről. A szobrászokról megállapítja, hogy „Pátzay Pál és Gergely Sándor munkáiban még nagyon sok a naturalisztikus, reproduktív elem. Pátzayban több az érzéskifejezés és a belső ritmus, Gergely egészen fizikaian fogja meg a témáit, viszont anyag és tömegérzéke erősebb" (41). A kommün hónapjaiban Március 25-én jelent meg az aktivista művészek kiáltványa, mely teljes leszámolást követelt a burzsoá kultúrával: „hittel fáklyázzuk elétek az úi ember szabad, monumentális életét! A kommunista kultúrát!... Követeljük méltó helyünket az új kultúra megformálásában, mert jól tudjuk, hogy az új lelkeket csak az igényessé tevő, új utakra tanító és szuggeráló, aktív, világszemléletes művészek teremthetik meg" (43). Az aláírók között volt Gergely is. Április 26-án alakították meg a szegedi képzőművészek saját szakszervezetüket. Gergely a fölszólalásában hiányolta, hogy több festő nem jelent meg. Javasolta, hogy csak elismert művészek lehessenek a szakszervezet tagjai. Az alakuló ülés végén pedig — személyes ügyben — vitába keveredett Vlasics Károly festőművésszel. A megalakult szakszervezet két tagot küldött a szellemi munkások szakszervezetének bizottságába: Gergelyt és Heller Ödönt (47). Gergely szenvedélyesen érdeklődött a nevelésügy iránt. Résztvett az öthónapos szünetre küldött tanulóifjúság foglalkoztatásáról folyt vitában. F.zt írta: „Elvtársak, tisztelt kultúrbizottság, miért üléseznek előre, és miért nem hívják össze a fiatalságot, és hallgassák meg őket, mik a terveik, és vágyaik... Vagy talán félnek a diákság lenézésétől, ha nem paranccsal állnak elő, hanem kívánságokat hallgatnak meg?... vigyázza-