Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

(Oláh Lilian : Mit látott Farquharson Sándor, a londoni Szociológiai Intézet igazgatója a bakonyi magyar faluban? Pesti Hírlap, 1937. szept. 18.). Aznap este, vagy a következő nap viaszlemezekre mondta dudari élményeit is; vallomását, nyilván Ortutay Gyula révén, aki a Rádió szerkesztője volt, október 7-én sugározta a magyar rádió.

98 Majd 18-án vagy 19-én reggel valamennyien hazautaztak Londonba.

99 Thurnwald és felesége tovább maradt. Élményeit, még Pesten, Thurnwald is viaszlemezre mondta (a két nyilatkozatot egyszerre sugározta a rádió), majd Hilde asszony adott interjút a Pesti Hírlapnak (O. : A néger férjnek járó „szívbalzsamrór és „huszonötéves vénkisasszonyokról" besszei Thurnwald Hilda, a világhírű ethnológusnő. Pesti Hírlap, 1937. szept. 23.). Szeptember 20. és 23. közt, Eckert Irma vendégeként négy napot Kalocsán töltöttek, ahol az ottani tanyavilágot tanulmányozták.

100 Szeptember 24-én Thurnwaldék Szegedre utaztak, ahol a professzor — a Délmagyarország előzetes híre szerint — aznap valószínűleg megtartotta előadását az egyetemen.

101 Valószínű, hogy ekkor, ezekben a napokban — ahogy még, tervként, Eckert Irmának nyilatkozta — ellátogatott Tápéra és a szegedi tanyavilágba, Csengelére. Szegeden egy este Thurnwaldék Árvay Erzsébetnél és férjénél, a már akkor is neves fiatal matematikusnál, Kalmár Lászlónál (1905—1976) vacsoráztak.

102 Szegedi látogatásuk egyéb részlete jelenleg rekonstruálhatatlan. Csaplár Ferenc tanulmánya szerint „Széli József belügyminiszter utasítására a »dudari munkaközössegnek« jelentést kellett készítenie a két hét eseményeiről s a faluban szerzett tapasztalatokról. Ez a 20 oldalas írás — amelynek másolatát Vajkai Rózsi őrizte meg — remek szociológiai munka, méltó összegzés: nemcsak őszinte és tárgyszerűen pontos helyzetelemzést ad, hanem egész sor konkrét javaslatot is tartalmaz."

103 \ A dudari tíz nap egyik eredménye — bármennyire is paradoxnak tetszik — kétségkívül ez a tanulság volt. Tomori Violáék teljesen új, számukra szokatlan „terepet" ismertek meg az alföldi tapasztalatok után, s ezeket az újonnan szerzett ismereteiket, ha nem is publikációkban, de föl is dolgozták. Tapasztalataikat valamiképpen magukba táplálták, s később, így vagy úgy, de ezek az ismeretek motiválták fölfogásukat. (Külön tanulmányt érdemelne annak tisztázása, hogy ez hogyan ment végbe.) „De — ahogy Reitzer Béla írta — ezen túl adott egy végső bizonyosságot. Az alföldi élmények után »rendes« parasztokat láttunk, akiket még nem kezdett ki mindenféle »varosi nyavalya«, vagy egyke és szektázó révület, láttunk sokat áhítozott ősi-kollektív életet. Nem tudtunk örülni neki, de nem az irodalmi témává lett nyomor riasztó látványa miatt. Akármi lett volna a véleményünk a közösség vagy a magárahagyott egyéniség értékbeli elsőbbségéről, élő valóság tanúsította a régi szegedi felismerést : a paraszti kollektivitás, melyet annyian visszasírnak, nem alkalmas arra, hogy a modern, racionalizált élet feladatait hordozza.