Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

jellemző esetet Mohácsi Jenő örökített meg, aki leírta azt a pillanatot, amikor az egyik parasztasszony riadtan összerezzent, „pedig csak azt kérdezték tőle, hogy mit szokott főzni ebédre".

91 Érthető tehát, hogy közlékenységüknek „később megjött a reakciója. Megijedtek, nyugtalanok lettek, elzárkóztak. A tolmácsokat faggatták, mi ez, miért írnak ezek az idegenek mindent fel? Mégha segíteni tudnának, mégha tanácsot adnának, de ennek nem lesz jó vége. Ráijedtek az őszinteség felelősségére, s a tolmácsoknak valóságos védőbeszédet kellett tartaniok vendégeik mellett." A tolmácsok „védőbeszéde" azonban sikerre vezetett, az ijedelem elmúlt. „Elragadó volt az a könnyű és gyors hangulatváltozás — folytatja Móricz Virág —, amin a falusiak végigmentek, amint felzúgott bennük a nyugtalanság s amint lecsillapodott, mikor megértették, hogy itt népek barátkozásáról van szó, az egymást megismerés ennek a kirándulásnak a célja, a hasonló körülmények között élő emberek összehasonlítása és ezen keresztül a nép és nemzetnevelés nagy gondolata."

92 Általában s egészében a viszony jó volt, az ijedelem elmúlt. A kutatómunka azonban a dudari programnak csak egyik része volt. A terepmunkát, az eredeti tervnek megfelelően, kiegészítette a tapasztalatok közös „földolgozása", megbeszélése. Délután Ötkor minden nap összejöttek a kutatók s vendéglátóik a református pap nagy szobájában, s teázás keretében részben megbeszélték az aznapi tapasztalatokat, részben pedig a magyarok angol nyelven előadást tartottak Magyarország szociális és néprajzi viszonyairól, „hogy a külföldiek a Dudaron látottakat össze tudják hasonlítani Magyarország általános viszonyaival".

93 A Művészeti Kollégium Dudaron tartózkodó tagjai elemükben voltak, úgy viselkedtek (Gáspár Zoltán metaforájával élve) „mint az oxigénbe tett parázs"; a falutanulmányozás régi agrársettlementes múltjukat idézhette föl.

94 Az előadások többségét is ők tartották. Reitzer Béla a magyar paraszttársadalom szerkezetének átalakulásáról, Erdei Ferenc a település viszonyairól, Ortutay Gyula a szellemi néprajz bizonyos vonatkozásairól, elsősorban a népmesékről, Tomori Viola pedig a parasztság lélektanáról, szociálpszichológiájáról adott elő. Gáspár Zoltán hivatalos előadást nem tartott (angolul nem beszélt); ő valószínűleg csak a beszélgetésekből, eszmecserékből vette ki a részét — tapasztalatok értelmezését segítette elő. Valószínű egyébként, hogy Erdei előadását is valaki más, talán az angolul jól tudó Reitzer Béla olvasta föl. Rajtuk kívül, előadásokat egyegy szakterület problémáinak bemutatásával kiegészítendő, mások: „kültagok" is tartottak. Kerék Mihály a telepítések kérdéséről beszélt (a kérdéskörből számos írása nyomtatásban is megjelent, „telepítés-szakértőnek" számított), Viski Károly a tárgyi néprajzi kutatás magyar eredményeiről számolt be — 1940-ben egyetemi tanár is e tárgykörből lett. Bartók Béla előadását a magyar népzenéről pedig tanítványa, a zeneszerzőként is, népzenekutatóként is kiváló Veress Sándor olvasta föl.

95