Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

Az egész szervezéshez képest a mappák dolga kétségkívül kis ügy volt, a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt, érdekes mód, mégis ez okozott némi ijedelmet a szépen alakult szervezésben. A határidő ugyanis amit Buday kapott, igen rövid volt, Róma pedig igen távol Szegedtől, s ráadásul Buday akkor más munkákon dolgozott. Római egy éve szá­mos fontos műve megszületését, jelentős nemzetközi sikereket eredmé­nyezett neki 38 — így, belemerülvén munkájába, a mappákkal „elúszott". Augusztus 20-án még nem készítette el a rajzokat, ezért aznap a kétségbe­esett Tomori Viola táviratot küldött neki : „Rajzaidig mappát nem ren­delhet szegény Violád." 39 Buday azonban, ha a rajzokkal nem is készült el akkorra, nem feledkezett meg Dudarról; éppen ezekben a napokban kérhette meg Ortutay Gyulát, hogy segítse az előkészületeket. Augusztus 22-én ugyanis Ortutay megírta neki, hogy: „Természetes, hogy a dudari dologban mindent megteszek én is, de bizony nem hiszem, hogy leutaz­hatom [...]. A tanulmányt [= előadást — L. A.] mindenesetre megírom s ha lehet pár napra le is utazom, most többet nem tehetek; viszont min­den egyebet annál buzgóbban s tán sikerül is már egynémely dologban Violka segítségére lennem". 4 Itt valószínűleg arra utalt (kár, hogy nem részletezte), hogy Bartók Béla, akivel ekkor szoros munkatársi kapcsolat­ban állott, az ő közbenjárására adta oda Tomoriéknak a magyar nép­zenéről írott (később Dudaron fölolvasott) előadását. 41 Augusztus 23-án Gáspár Zoltán is megsürgette Budaynál a rajzokat. „Viola kétségbe van esve a rajzok miatt, melyeknek elindítását hétfőre [23-ára] jelezted, tehát számításunk szerint szerdán [25-énl fogod őket útnak indítani — írta Gáspár —.[...] Tény azonban, hogy most szombaton [28-án] (legkésőbb!) Pestre kell mennie, kiverekednie a vendégeknek járó tea, keksz, dzsem, kerámiák [megajánlását], emléktárgyakat stb., amiket kedvezményes vagy ingyenes juttatásként akar megszerezni, tehát kép­zelheted, mennyi utánajárás árán, továbbá bíztatni az előadókat, noszo­gatni a tolmácsokat, tusázni a minisztériummal és egyebekkel és így to­vább. Közvetlen közelről látom, hogy mit vett magára és mennyi erő­feszítésébe kerül a dolog. Pestről már nem is jön vissza, mert Thurnwald­né már jóelőre megjön, valószínűleg Th. maga is a hölggyel együtt. A rajzokat így már nem is tudjuk Knernél csináltatni, marad a VNy [= Városi Nyomda], ha még idején kapod ezt a lapot, nekem címezd őket, amúgy is nekem kell átvenni." 42 Augusztus 27-én Gáspár újabb levelet írt Budaynak: „Mondhatom, egy perc nyugtunk sincs a kollégium hallgatólagos búcsúja, a dudari angol-középeurópai-magyar szociográfiai munka miatt. A gépezet most már nagyjában kész, Viola holnap reggel megy fel Pestre. Csak éppen néhány igen-igen lényeges alkatrész hiányzik, melyeknek Te vagy a műszerésze, valamint a fűtőanyag. Ezúttal az utóbbi miatt zaklatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents