Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Vincze Gábor: Az igazoló bizottságtól az egyházi bíróságig. Református lelkészek üldözése a negyvenes-ötvenes évek Hódmezővásárhelyén
hogy az elnöklő Kádár mind Durálól, mind Szilágyitól megvonta a szót, amikor ők ismét szólásra emelkedtek. Április 29-én az istenlisztelet után megtartották a gyülekezeti gyűlést is, melyen a csekély számban jelenlévő hívek (csupán nyolcvanan voltak! 64 ) egyhangúlag meghívták a szentesi esperest az ólemplomi gyülekezet lelkipásztorának. Ugyan Szilágyi még ekkor is akadékoskodott, de a gyűlést levezető elnök (Kádár Ferenc) „helyes választ adott" - nyilván lelorkollta. Vásárhelyi hívei ezulán sem adták föl: formai okokra hivatkozva fellebbezést nyújtottak be a meghívás ellen, de ezt elutasították. Munkácsy György azonban - miként erről még szó lesz - bár állítólag örömmel fogadta a meghívást, még sem ment át Hódmezővásárhelyre. Az okot egyelőre csak találgatni lehel. Kádár Ferenc szerint azért maradt, mert Vásárhelyi nem volt hajlandó kiköltözni a szolgálati lakásából. Szerintem nem valószínű, hogy ez voll a valódi ok, ugyanis ha mindenáron át akart volna menni az esperes, a hatóságok biztos „segítettek" volna a kilakoltatásban. (Egyébként csak másfél évvel később, 1957 végén közölte a presbitériummal, hogy nem fogadja el a vásárhelyi állását!) Az igazi ok az lehetett, hogy - miközben 1956 nyarán már az egész magyarországi református egyházban megindult egyfajta „erjedés" 65 - Munkácsy tudomást szerzett arról, miszerint, az ótemplomi gyülekezetben - bár időközben egy köztörvényes ügyet 66 is a nyakába varrtak - még mindig komoly tömegbázisa van Vásárhelyinek. O ugyanis - bár az egyházügyi meg-bízott még májusban is szorgalmazta Péter Jánosnál, hogy minél hamarabb helyezzék el a városból - tovább „intrikák". Ennek az lett a következménye, hogy a hívei visszahívása érdekében augusztus elején aláírásgyűjtésbe kezdtek. Egy szeptember 15-i dátummal ellátott kérvényben 67 tizenkét presbiter (köztük természetesen Dura Lajos és Szilágyi Miklós) 23-ára rendkívüli presbiteri gyűlés összehívását, illetve Kádár Ferenc felelősségének és Vásárhelyi Lxijos rehabilitációja kérdésének napirendre vételét kérték. 68 Indoklásukban azzal 1954 őszén ezerkétszázhuszonegy választásra jogosult tagja volt az egyházközségnek. Ennek volt jele a „Hitvalló Nyilatkozat" elkészítése, melynek szövege nemcsak az egyházban vált hamarosan ismertté, hanem Nyugaton is. Bővebben lásd: Ladányi, 20067a. 48-60. o. Az eltávolított lelkész meg akart vesztegetni egy tanácsi tisztviselőt, azonban ő feljelentette, emialt Vásárhelyit első fokon 1956. szeptember 19-én a hódmezővásárhelyi városi bíróság nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amit megfellebbezett. (Lásd: Viharsarok, 1956. szeptember 22. „Vesztegetésért nyolchónapi börtönt kapott dr. Vásárhelyi Lajos".) Mivel Vásárhelyi Lajos ellen évek óta folyt a hajsza, azt sem tartom kizártnak, hogy egy egyszerű ávós „beugratás" áldozata lett. ÓRLHi, hivatalos levelezés, 158/1956. sz. Szilágyi Miklós és társai már augusztus 5-én is kérték Vásárhelyi rehabilitálását, ám ez az irat nem maradt fenn, csak a Püspöki Hivatal iklatókönyvéböl, illetve az 1957. március 28-án felvett nyilatkozatokból lehel tudni a létezéséről. Ugyancsak ezekből a nyilatkozatokból derül ki
