Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Vincze Gábor: Az igazoló bizottságtól az egyházi bíróságig. Református lelkészek üldözése a negyvenes-ötvenes évek Hódmezővásárhelyén

büntetésként tíz cv hivatali és politikai jogvesztésre, valamint a megye területéről való háromévi kitiltásra ítélte. Természetesen a lelkész az abszurd vádat megfellebbezte (az államügyész is, de ö súlyosbításért), és arra kérte Bakó László esperest: járjon közbe a legfelsőbb egyházvezetésnél, az vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a Legfelsőbb Bíróságon a tárgyalása ne abban az „ellenséges atmoszférában" folyjon le, mint Szegeden. Hogy a közbenjárásnak-e, vagy másnak köszönhető, nem tudni, mindenesetre másodfokon egy évvel később négy hónapra csökkentették a börtönbüntetését (a mellékbüntetést törölték), ez a büntetési tétel pedig éppen amnesztia alá esett, így mentesült alóla. Ennek ellenére úgy érezte, hogy - egy megúszott koncepciós perrel a háta mögött - jobb, ha nyugdíjba vonul. Amint betöltötte a hatvanadik évét, 1953. május végén beadta a nyugdíj kérelmét, melyet november 3-án a püspök jóváhagyott. Talán a lelkésznek elege lett az elmúlt évek meghurcoltatásaiból? Lehet. Minden-esetre az egyházügyi megbízott alig várta, hogy elvonuljon nyugdíjba, mert úgy vélte, ezzel is kevesebb lesz a „reakciós papok" száma a városban... *** Mint korábban szó volt róla, dr. Vásárhelyi (Zsarkó) Lajost 1947-ben a szegedi népbíróság tíz hónapra ítélte, és három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Ennek ellenére a csúcsi egyházközség 1949 júliusában megválasztotta lelkipásztorául. Itt „a tömegekel igen szépen sikerült neki megnyerni" - írta róla nem csekély bosszúsággal 1951. április 2-án Csenke László, a megyei tanács oktatási és népművelési osztályának vezetője.

23 Amíg ott szolgált, imaházat vásároltak, ahol rendszeres összejöveteleket tartottak. Az aktivitása már ekkor kivívta a kommunista hatalom helyi képviselőinek haragját. Amikor 1950 novemberében Márton Árpád nyugdíjba vonult, elfogadta az ótcmplomi gyülekezet meghívását és olt lett lelkipásztor. (Állítólag a csúcsiak közül emiatl sokan megharagudtak rá...) Az, hogy sokáig nem maradhatott az ótcmplomi egyházközség élén, három embernek köszönhető: Óvári Lászlónak, valamint az „ítéletvégrehajtóknak": Péter Jánosnak és Munkácsy Györgynek. A püspök (illetve az esperes) nyomására 1953. október 25-én megválasztott Szentes-központi lelkipásztor egyébként hamarosan „az egyházmegye ura" lett. Szabó József ténykedésével ugyanis szinte megválaszttatása óta nem volt megelégedve Péter János - és az ÁEH helyi képviselője sem. Utóbbi tényről Óvári László 1953. januári jelentéséből szerezhetünk tudomást. Az 23 CsML XXXIII. 3. 31. fond, 148. ö. e., 61/1330. sz.