Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Gyöngyössy Orsolya: Knapek Dezső halotti búcsúztatóinak stíluselemzése

sénck sorrendje is megegyezik. A távozó gyermek megköszöni szüleinek a nevelést, és további boldogságot kíván szeretteinek. A fiatal felnőttek halotti búcsúztatói már teljesen elhagyják a gyermek és ifjúkorra jellemző ornamentikát. A búcsúztatókból kiszorul a virágmotívum, egyedül a betegséget jellemzik néhol, mint sír felé hervadást. A halál költői magyarázata lehet, hogy Isten trónjához rendelte az elhunytat, aki a csillagos szép egekbe került, vagy az elhunyt meglátta a halált, aki kegyetlenül elrabló életét. A fiatal házasok, erejük teljében lévő családfők és édesanyák gyászesete legalább olyan megrázó, mint a fiatal halottaké. A középkorosztály általában már több gyermeket is nevelt, és a család egyik oszlopának elvesztése óriási terhet jelentett a megszomorodott, csonka családnak. Ezekben a tragikus esetekben van leginkább szükség a rokonság és szomszédság pártfogására, így a búcsúztatók fájdalmas szövegei a cselekvő együttérzést kívánják kiváltani nyomást gyakorolva a közösségre, hangsúlyozva a helyzet súlyosságát és a család segítségre szorulását. A búcsúztatók fájdalmas hangon, a siratok hangulatát idézve többször is szólnak az özvegy és az árvák nevében, költői kérdések sokaságával fokozzák a jelenlévők fájdalmát. Leggyakoribb motívum a szülő karjának lehanyatlása, a dolgos anyai kéz melegének megszűnése: „Szegény elhagyottak ki vigyáz majd rátok, ki mossa tisztára majd a ti ruhátok, ki varrogatja meg hogyha elszakad, Mert anyátoknak már karjai elhaltak" A gyermekek búcsúztatóiban ugyanilyen gyakorisággal fordult elő a fecsegő kis száj kihűlésének képe. A fiatal házasok szövegeiben az elhunyt majdnem minden esetben Jézus vagy Isten oltalmába ajánlja családtagjait, hogy az égiek viseljék tovább gondját a nehéz sorsú magzatoknak, mert Isten az árvák atyja, aki látja a szívek fájdalmát, és megvigasztalja a kesergőket. Az elmúlás gondolata az emberélet vége felé közeledve megszelídül, sok esetben áhított és várt eseménnyé válik. A halál kegyetlensége helyett a földi szenvedésektől való megváltás kerül előtérbe. Felerősödik az elhunyt szerettek utáni vágyódás, különösen az özvegyek esetében. Az idős özvegyek körül támad a legfájdalmasabb űr, őket vonzza leginkább a halál gravitációja. A halál az idősek búcsúztatóiban csak egy hosszú álom, miután az élet napja leáldozott, fáklyája kialudt. Az elhunyt megért gyümölcsként lehull az élet fájáról, más búcsúztatóban a halott porladó teste maga az életfa, melyről gyermekei, mint viruló gyönge rózsák fakadtak. Az elhunyt visszaadta lelkét teremtőjének, miután meghallotta a halál hívó szavát.