Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - F. Lajkó Orsolya: Egy 17. századi kerámiaegyüttes Hódmezővásárhelyről

Az Ótemplom építése és régészeti kutatása A hódmezővásárhelyi református Ótemplom (1. kép) építéstörténete 1713-ban kezdődött. Ekkor emelték a Hód-tó partján a Szeremlei Sámuel által említett 4 és a szájhagyományból átvett, hódoltság kori fa templom elé a ma is álló kőtornyot. 5 A torony felépítését követően, 1720-ban, Helbing János budai építőmester vezetésével megindultak a hajótest építési munká­latai, melyet 1723-ban fejeztek be. 6 1725-ben gr. Károlyi Sándor 200 Ft-ért eladta a református egyháznak a II. Rákóczi Ferenc, nagyecsedi várában levő torony óráját, a hozzá tartozó csengettyűvel együtt. Néhány évvel ké­sőbb, 1732-ben gyulai asztalosok elkészítették és kifestették a karzattábláit. 7 1741-42-ben gr. Károlyi Sándor a templom köré lőrésekkel ellátott, téglake­rítést emeltetett, hogy veszély esetén, megvédje a lakosságot a támadások ellen. Az 1890-es évek elején a kerítés nyugati és északi oldala helyén ú.n. templombazár épült, melyet 1961-ben bontottak el. 8 1. kép - Hódmezővásárhely, Református Ótemplom (1910 körül) 4 Szeremlei 1914, I. 105-106. 5 Az 1989-1991. között folytatott régészeti feltárások eredményeként nem nyert igazolást a Szeremlei Sámuel idézett munkájában említett - szájhagyományból átvett - fatemplom léte. 6 Imre 1984,616. 7 Ezek ma az Iparművészeti Múzeumban találhatók 57.680.1.1. (kórusmellvéd) és 57. 681. 1.1 (mennyezetdeszka) leltári szám alatt. 8 Bodnár 1983,140-142. I

Next

/
Thumbnails
Contents