Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Markos Gyöngyi: Makó temetkezési szokásaiból 2. A haláltól a torig

lelkének engesztelését, az élőktől való távolságtartást szolgálta." Ezen kívül a jelenlévők együttérzése segített a gyászoló családnak elviselni a fájdalmat, a veszteséget. A virrasztás kora délután kezdődött és általában éjfélig tartott. Makón már nem találtunk adatot arra, hogy a virrasztók az egész éjszakát a halott mellett töltötték. A temetői ravatalozó elkészülésével az otthoni fölravatalozást nem engedélyezték. Az új helyen eleinte a régi szokás szerint folytatták a virrasztást: a családtagok közül valaki napközben is kint tartózkodott a halott mellett és minden este kimentek az elhunythoz. Később a virrasztási idő rövidülése, a temetés előtti estére tevődése figyelhető meg, majd a virrasztás teljes megszűnése következett be. Ez a folyamat nem gyorsan zajlott le. Az 1960-as évekből vannak adataink, amely szerint még mind a reformátusok, mind a katolikusok a temetés előtti estét elhunyt családtagjuk mellett, a ravatalozóban virrasztással töltötték. Az utóbbi 40-50 évben alakult szokás szerint a családtagok, a szűkebb rokonság a temetés előtt 1-2 órával a felravatalozott halott mellett összegyűlik, pótolva a virrasztás meghitt búcsúzását. A háznál való virrasztás Makón mind a katolikusok, mind a reformátusok körében a nők feladatának számított. Az asszonyok imakönyvet, énekeskönyvet, zsoltároskönyvet vittek magukkal. A ravatalon fekvő halotthoz bementek, körülülték, énekeltek, imádkoztak, halkan beszélgettek. A régi, idős vallásos emberek tudták a halotti énekeket és a megfelelő imádságot. Mind a katolikusok, mind a reformátusok körében ismertek voltak olyan idősebb emberek (nők is, férfiak is), akik pénzért elmentek a virrasztóba, temetésre énekelni. Elnevezésük: énekös embör/asszony, siratóasszony, halotti énekes. A halotti éneket külön könyvből, mások szerint zsoltároskönyvből, megint mások szerint, 1933 előtt kéziratos könyvből énekelték. A nyomtatott könyvek sorában említést kell tenni Etsedi Miklós „Sárga liliom" című müvéről, amely először 1802-ben, majd 1884-ben jelent meg. Ebben a könyvben a makói református prédikátor saját alkotásait közölte. Az elmélkedések és versek „némelly virrasztó Énekekkel és Halotti Búcsúztató versekkel toldalékul mcgbővítvén" értékes adatokkal szolgálnak A virrasztó énekek nyolc fajtáját ismerhetjük meg a könyvben: Egy hűséges lelkipásztor; Egy jó bíró vagy tanácsbéli ember; Egy gazdag ember; Egy kegyes szegény ember; Kegyes öreg ember; Kegyes iíju személy; Hosszas betegségben sinlődött és Véletlen halállal kimúlt felett mondandó énekeket. Visszatérve a virrasztás 20. század eleji világára, a hivatásos siratót csak a jobb módú gazdák tudták megfizetni. Az ajtó mögé letettek egy széket, 11 Gelencsér József, 1991. 482.