Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Gálfi Tamás: Dicsővári István és a takácsmácsonya

A növény leírását keresve a Mezőgazdasági Lexikon 1906-ban és 1982-ben kiadott példányait is használtam. Az előbbi részletesen ismerteti a növény termesztését, betegségeit, termésátlagait. Két müveit fajtáját ismeri a francia- és a németmácsonyát. A lexikon 1982-es kiadása már csak egy rövid ismertetőt ad. A leírás változása is jelzi, hogy a hosszú időn át fontos textilipari növény hogyan szorult háttérbe a textilipar fejlődésével arányosan. A takácsmácsonya, mint textilipari növény bemutatása A takácsmácsonyát, Paul Hoff: A természetes kárt mint bolyhozó eszköz a textiliparban című az 1950-es években írott cikkében mint felülmúlhatatlan bolyhozó anyagot írja le, amit már 400 év óta termelnek. (A kárt az ipari felhasználásra kész növény virágzatát jelenti.) A szerző Dél-Franciaországba, Avignon és környékére helyezi ennek fő kereskedelmi központját. Ipari méretekben termesztették még Németországban és Ausztriában, Olaszországban és az 1950-es években a Krím-félsziget kolhozaiban. A bolyhozó kárt használata A növény gömbvirágzatát használták bolyhozásra. A félkész gyapjúszövet felületét bolyhosították vele. Az apró „horgocskák" a szövet felszínére hozták a gyapjúszálak végeit. A felhasználásnak 2 módját ismerték: nyeles és görgő kárt. Nyeleskártként a virágot 20-25 centiméteres szárral együtt használták fel. Csak a virágzat alján lévő tüskéket az ún. csillagot távolították el, mert ezek a kárt vastagságán túl messzire kiállnak. Az így előkészített bogáncsokat egy 160 cm hosszú és 8-10 cm széles acél rámába fogták. Ezekből a rámákból egy gépbe 14-26 darabot raktak. A nyeles kárt kimondottan finomabb áruk előállítására volt alkalmas. Ebben a felhasználási módban a virág mindkét végét levágták, úgy hogy csak a hengeres középdarabja maradt meg. A virágzat közepét szivacsos állagú növényi szövet tölti ki, ezt fúrással eltávolították. Az így előkészített bogáncsot 15-18 centiméteres hosszú rozsdamentes orsókra húzták. A bogáncsokat a vágott felületüknél összeragasztották. Az így elkészített orsókkal töltötték fel a kártológépet. Azért, hogy az anyag egyik vagy a másik oldalra elcsússzon, a kárhengereket, jobbra és balra helyezték el. így az anyagot egyformán húzták az orsók. A kártolás természetesen ennél sokkal bonyolultabb folyamat volt. Figyelni kellett a hőmérsékletre, páratartalomra és más tényezőkre is.