Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Medgyesi Konstantin: „... megakadályozná az egyébként elkerülhetetlen lecsúszást.” (Életfeltételek a rendszerváltó kor Makóján)

Oravecz Károly cégvezető: - Magam cégvezetőként is tapasztalom, hogy lakatos szakmunkást nem mindig könnyű találni. Nincs ilyen képzés ugyanis Makón. Egyre több viszont a számítógépes szakember, akikre ilyen számban azonban nincs szükség. Amikor fémipari munkaerőt akarok felvenni, akkor azt érzékelem, sajnos nincs makói. Előfordul, hogy Kiszomborról vagy messzebbről jön valaki hozzánk dolgozni. (A Leonardo kreatív reklámügynökség által 2002. júniusában végzett kutatási anyagból) „A munkanélküliség kérdését részletesebben vizs­gálva megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb arányú csoportot azok alkotják, akik egy évnél nem régeb­ben estek ki a foglalkoztatottak köréből (35,7%). 1-2 éve munkanélküli a megkérdezettek 27,1%-a. El­gondolkodtató az az eredmény, amely szerint a válaszadóknak közel egynegyede 3-7 éve munkanélküli (24,3%), azaz már több éve eredménytelenül próbál­kozik a foglalkoztatottak körébe való visszakerü­léssel . " Nagy György Sándor kereskedelmi vezető: - A statisztika mutat egy számot, hogy mennyi munkanélkülit regisztrál­tak a térségben, de szerintem a hivatalosnál sokkal több van. Nem kevesen élnek alkalmi munkából. Az biztos, a helyi vásárlóerő folyamatosan gyen­gül. A városban majdnem mindenből megfelelő kínálatot találunk, de az embereknek az élelemre terjed ki legjobban a figyelmük. Sok helyen meg­fordulok az országban, így lehet összehasonlítási alapom: tényleg rossz helyzetben van Makó, talán második Szabolcsnak is nevezhetjük. Az is sújtja az itt élőket, hogy nehézkes a mezőgazdasági termékek eladása. Eb­ben is közrejátszik az, hogy külföldről behozzák olcsón a hagymát meg a zöldségeket, emiatt a makói árut nem egyszerű értékesíteni. Kiss Mihályné, a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ makói kirendeltségvezetője: - Védtelenek, kiszolgáltatottak a makói munkavállalók. Tudják, hogy egy-egy esetben kitol velük a főnökük, de azzal is tisztában vannak, a leg­rosszabb az, ha munkanélküliek lesznek. Elmondok egy történetet annak illusztrálására, hogy mibe kénytelen belemenni egy alkalmazott. A beosz­tottnak hivatalosan, papíron 45 ezer forint nettó munkabér jár. Annak rendje és módja szerint alá is kell írnia, hogy átvesz annyi pénzt, de valójában csak

Next

/
Thumbnails
Contents