Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Fári Irén: Köztisztasági állapotok 1912-ben Szegeden
7. Háló terem illetve melegedő szoba kb. 50 munkás részére, 3 egyszobás lakás az istállósok részére. 8. Elkülönített udvar az istállótrágyának. 9. A telep mellett kb. 50 munkáscsalád befogadására alkalmas kis szoba és konyhából álló lakásokra osztott munkásház, amelynek szükségességét így indokolták: „jó és állandó munkásanyag szerzése és nevelése szempontjából de munkásvédelmi tekintetből is" Az iratra kézzel a következő kiegészítést tették: 20 m 2 szoba, 4-6 m 2 kamra, 10 m 2 konyha. A kisméretű szoba - konyhás egyszerű munkáslakások építése az utcasöprő családok részére, akik addig, egy későbbi irat szerint, odúkban és pincékben laktak, és a korabeli lakásviszonyokhoz képest, a város fejlett szociális gondoskodásáról vall. Az 1913. november 28-i mérnöki jelentés szerint a munkáslakóházat a takarékossági szempontokat figyelembe véve bérház jellegben oldották meg. Minden emeletsorra magas nyomású vízvezeték, vízöblítéses klozettek kerültek (a szöveg ugyan nem írja, de a folyosók végén), négy mosókonyhába fürdőkádat és melegítőt szereltek be. A helyiségek világosak, jól szellőztethetők voltak. A köztisztasági telep építése 1914. augusztusára készült el. Az 1914. szeptember 12-i főkapitányi jelentés szerint 23 munkáscsalád beköltözött a lakásokba. A konyhák fölszerelését, a takaréktűzhely et nyár végére rendelte a város, de addigra kitört a háború, a szállítás elmaradt. Az asszonyok az udvaron rögtönzött, téglákból összerakott tűzhelyen főztek. Az esős idő beálltával a tarthatatlan állapot megoldását sürgette a főkapitány. Az 1913. december végén készült munkás névsor szerint már 126 személy látta el a város köztisztasági feladatait. A múzeumunk tulajdonába került fotóalbum valószínűleg városi megrendelésre készült. Az új rendszert: egységes, higiénikus szemétszállítás, egyenruhás, meghatározott rend szerint dolgozó utcasöprők, a kül- és belterületi utcákon tisztaság, egyszóval a nagy költséggel létrehozott új közintézmény, a köztisztasági hivatal munkáját volt hivatva bemutatni.