Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Beszédes Valéria: A vajdasági tájházak a nemzeti identitás kifejezői

áron ne gyarapítsák az eszköztárat, s a szerző által megjelölt korszakon kívül eszközök ne kerüljenek a gyűjteménybe. Harkai Imre a tájházon kívül két újabb múzeumot is alapított: bognár- és kovácsműhelyt, valamint a szélmalmot. A szépen berendezett műhelyben, azt hiszem, a szép, szinte művészi alkotásoknak tűnő kovácsszerszámok láttán a szerző nem tudott ellen állni, s az átlagosnál lényegesen több vasidomok melegítésére szolgáló kalapácsot láthatunk a műhelyben. A szélmalomban malomtörténeti kiállítás, valamint a molnár otthona látható, azt hiszem, a fotókiállítás és az eszközök jól kiegészítik egymást. A topolyai tájház és bognárműhely műemlékké van nyilvánítva, ezek tárgyait a törvény szellemében leltárba vettük, viszont a muzeológia számára oly lényeges leíró kartonok hiányoznak. A szép kupuszinai gyűjteménynek sem készült el a leltára, azt hiszem Doroszlón is csak a Nagy Kati gyűjteménye van összeírva. 2003-ban készült el a temerini tájház. A helyi közösség egy műemlék jellegű házban mutatja be a századelőn élt középparaszt eszköztárát. A kiállítás Csorba Béla és Ökrész István kiváló helytörténészek munkája. Helyenként viszont az érzésem, hogy itt sem tudtak mit kezdeni a bőség zavarával. Ugyancsak tavaly avatták az adaiak tájházát. Erre a célra külön házat vásároltak, ami bizony nem legjobban sikerült. A településen jó néhány műemlék jellegű ház található: napsugaras oromfalú, barokkos istenszemes. Amit kiválasztottak, azt is szakszerűtlenül állították helyre. A deszka tűzfal, az ablakok nem valók a házra. A tornác kerítését lambériából készítették. Kár, hiszen a gondosan összegyűjtött tárgyak kicsit ügyesebb összerakásával szépen megmutathatnák a kisiparosairól híres mezővároska hétköznapjait, ünnepeit. Az 2004-ben avatták fel Bajsán a tájházat. A faluban három nemzet élt együtt: magyarok, szlovákok és szerbek, s a testvériség-egység szellemében mind a három nemzet tisztaszobáját akarták megmutatni. Valószínű nem sok sikerrel, mert a megnyitón elhangzott egy sommás megállapítás, hogy a helyi néprajzosok nem voltak képesek kideríteni, mi jellemzi az itt élő nemzetek házait, lakáskultúráját. S innen eljutunk a harmadik kérdéshez, a tájházalapítók nem igénylik a hazai kutatók segítséget. Az észrevételeik hallatán gyakran megsértődnek. A tárgyak szakmai számbavételére a gyűjtőknek már nincsen meg a kellő felkészülése. Többségük nem kívánja, hogy a műemlékek jegyzékébe vegyük. Okkal vagy ok nélkül attól tartanak, hogy féltve őrzött kincseik társadalmi tulajdonba kerülnek. A kulturális hagyaték védelméről szóló törvény ismeri a helytörténeti gyűjtemények létét, a törvény logikusan elvárja, hogy annak legalább egy szakember legyen a kezelője, viszont erre nem biztosítanak eszközöket.