Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

NÉPRAJZ - Mód László: „Nagymágocs-Anno” - egy helytörténeti-néprajzi kiállítás tanulságai

játszásról, a cserkészetről, a régészetről és az eszperantó nyelvről. A ha­gyaték tárgyi emlékeiből (cserkész dokumentumok, szövegkönyvek stb.) néhányat a tablók alatt elhelyezett posztamenseken helyeztünk el. Terveink között szerepel Felicián atya ásványgyűjteményének bemutatása is, ami rendkívül látványos részévé válhat a kiállításnak. A folyosó végén balra fordulva jutunk a település múltját bemutató kiál­lítórészbe, ami először Nagymágocs természeti adottságairól informálja a látogatót. Ezt követően a falu történetének legfontosabb jellemvonásaival ismerkedhetünk meg a következő tematikai egységek alapján: középkor, török idők, XVIII. század, Károlyi család története, benépesülés, vallási viszonyok, uradalmi gazdálkodás (állattartás, szántóföldi növények, szőlő­gyümölcstermesztés), tsz időszak. A tablókon olvasható szövegek illusztrá­lására térkép-, dokumentum- és fényképmásolatokat, valamint gazdag tárgyi anyagot használtunk fel. A középkor évszázadait a Felícián hagyatékból származó égetett téglák, illetve cseréptöredékek szemléltetik. 6 A másik teremben a paraszti életmód emlékeit próbáltuk meg bemutatni. A tablókon olvasható szövegek és a kiállított tárgyak tulajdonképpen egy emberi élet­utat kísérnek végig, miközben szimbolikus formában bejárjuk egy lakóház szobáját, konyháját és kamráját. Az egyes helyiségekre jellegzetes bútorda­rabok, használati eszközök utalnak, amelyek enteriőrszerűen próbálják meg bemutatni azt, hogy a ház egyes részeiben milyen munkák folytak. A te­rembe lépve egy bölcsőt láthatunk először, ami a születést, azaz az emberi élet kezdetét idézi, az emberi elmúlásra a kiállítást végén elhelyezett sírje­lek, fa- és vaskeresztek, valamint fejfák emlékeztetnek. Végezetül röviden essék szó a gyűjtemény jövőjéről is. A kiállítóhely jelenleg a nagymágocsi önkormányzat fenntartásában működik, ügyeit a helyi könyvtár intézi. Örvendetes, hogy a tárlat állandó nyitvatartással ren­delkezik, minden vasárnap délután kettő és négy óra között tekinthető meg. A nyilvántartásba vételt követően feltétlenül biztosítani kell a nem kiállított tárgyi anyag megfelelő raktározását. Reméljük, hogy az elkövetkező esz­tendőkben bizonyos mértékű gyarapodásra is lehetőség nyílik, ami még sokoldalúbbá teheti a gyűjteményt. ft A falu határában több régész is folytatott ásatásokat az utóbbi évtizedek alatt. 10-15 esztendő múlva talán érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy az előkerült régészeti leleteket is meg lehetne mutatni a nagyközönségnek.

Next

/
Thumbnails
Contents