Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

RÉGÉSZET - Langó Péter – Türk Attila: Móra nyomában – Előzetes beszámoló a Kiszombor határában 2003-ban végzett honfoglalás kori lelőhelyek hitelesítő feltárásairól

LANGÓ PÉTER - TÜRK ATTILA Móra nyomában - Előzetes beszámoló a Kiszombor határában 2003-ban végzett honfoglalás kori lelőhelyek hitelesítő feltárásairól Bevezetés A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete és a Szegedi Bio­lógiai Központ Genetikai Kutatóintézete által vezetett: A történeti genetika a magyar ethnogenezis kutatásában című NKFP pályázati program kereté­ben — a 2002. év után — 2003-ban további honfoglalás kori temetők hite­lesítésére került sor Csongrád megyében. Ebben az évben a genetikai min­tagyüjtés regionális szempontjait figyelembe véve, a Maros-völgy D-i part­ját választottuk ki kutatási területnek, ezen belül három Kiszombor környéki temetőt. A Móra Ferenc által az 1920-30-as években már részben feltárt Kiszombor-C, -E, és -F temetők egymáshoz közel, egy 1,2 km átmérőjű körön belül helyezkednek el. A lelőhelyek ilyen mértékű közelsége alapján — hasonló időrendjüket tekintetbe véve — a régészeti kutatásban már ko­rábban felvetődött, hogy a három temető talán egyazon faluközösség külön temetkező családjait rejti (KÜRTI 1994, 377). Kiváló lehetőségnek mutat­kozott, hogy ezt a kézenfekvő feltételezést a lelőhelyekről származó, szak­szerűen feltárt csontanyag genetikai analízisével vegyük vizsgálat alá. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete és a Móra Ferenc Mú­zeum közös feltárását Langó Péter és Türk Attila irányították. A Kiszombor-E és -F temetők esetében a munka szakmai konzulense Kürti Béla, a Kiszombor-C esetében pedig Marton Tibor és Szalontai Csaba volt. Az antropológiai leletanyag feldolgozását Mende Balázs Gusztáv vállalta. Az ásatásra 2003. március 27. és május 30. között került sor. A három te­metőben összesen 3774 m~-t tártunk fel és 207 objektum került elő. Kiszombor-C temető (Nagyhalom, Matuszka Györgyné, illetve özv. László Györgyné földjén 1 ) A Móra Ferenc által Kiszombor-C jellel ellátót temető (BÁLINT 1941, 13, 17, 27. No. 49 2 ; BÁLINT 1991, 236. No. 135 és 235. Taf. LXI.a. 10 3 ; 1 Mindhárom lelőhely azonosításában nagy segítséget nyújtott az a kataszteri térkép, amely a település határának birtokviszonyait rögzíti az 1920-as évek végén: Kiszombor, Torontálvármegyei nagyközség kataszteri birtokvázlata. Szerkesztette Dr. Földes Károly 1927. 10. 14., 20. szelvény K.O. XIV. 52. be. Makó. József Attila Múzeum Történeti Gyűjtemény TO. 98.58.1.

Next

/
Thumbnails
Contents