Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

NÉPRAJZ - Bárkányi Ildikó: Házivarrók Apátfalván

BÁRKÁNYI ILDIKÓ Házivarrók Apátfalván Visszaemlékezések szerint a 19. század végén, a 20. század elején már több apátfalvi háznál is előfordult varrógép, amit a saját szükségletre szánt ruhadarabok előállításához az asszonyok maguk is használtak, a tehetősebbek viszont olykor pusztán presztízstárgyként tartottak. A századfordulón legdíszesebb formáját elért apátfalvi női viselet egyes darabjait ügyes kezű iparosok és specialisták, varrók készítették a falubeli asszonyok, lányok számára. A századfordulón különösen a több részből szabott ujjasok, a testhezállók és az akár 7-9 szélből varrt, bő szoknyák készítése kívánt hozzáértést. A 20. század elejétől gyűjtött, múzeumban őrzött darabok készítésmódja is tanúsítja, hogy már az 1890-es években készült nagyünnepi ruhadarabok is géppel készültek. (Jó példa erre Langó Mártonné, Szigeti Katalin esküvői taft ruhája. JAM. 84.227.1.). A nagy kuncsaftkörrel rendelkező, ügyes varrókat sokáig számon tartotta az emlékezet. A század első felében dolgozott Csicsa Katalin, aki még a bőszoknyás, „hagyományos" öltözet darabjait készítette: papír minta után szabott, akárcsak a többi korabeli varró. Varga Julis néni az első varrógépe vásárlása után, 1912-től varrt a családtagokon kívül másoknak is, papír minta után szabott darabokat (T. Knotik Márta 1965-ben végzett gyűjtésének adatai). Az 1930-as évek elején híres varró volt Benyócki Istvánné, Mátyás Györgyné, visszaemlékezések szerint hozzájuk jártak legtöbben. 1934-ben váltott iparengedélyt Veréb Katalin, akit Veréb Katica néven emlegetnek az idősek ma is a faluban. Ugyancsak a harmincas évek derekán és a negyvenes években működött még Balogh Jánosné és Mucsi Károlyné házivarró is. Mindhárman iparosként keresték a kenyerüket, tanulókat is tartottak. A varrók tényleges számát nehéz pontosan meghatározni, hiszen sokan kitanulták a mesterséget, esetleg mestervizsgát is tettek, de azután nem váltották ki az iparengedélyt, kontárok lettek. Ugyancsak kontár lehetett az is, aki a hivatalosan előírt, három év tanulóidőt nem töltötte ki, egy-két évre, vagy csupán néhány hónapra állt be tanulónak egy-egy műhelybe. Közülük sokan azután csak a család számára varrtak, számításukat a gazdálkodásban találták meg. A lányok az elemi iskola befejezése után, az ismétlő iskola helyett választották gyakran a varrástanulást. Az idősebb, 15-16 éves korukban elszegődött nagylányok csak a saját és családjuk szükségletére varrtak. Az 1930-as években a faluban mások számára, pénzért varró kontárok száma egyes vélekedés szerint elérte az ötvenet is, de óvatosabb becslések szerint is lehettek húszan, noha engedéllyel csupán három rendelkezett.