Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

HELYTÖRTÉNET - Rózsa G.: Klebelsberg Kunó Szentesen

jövedelmének szaporításáról. Elvben természetesen helyeseljük a népoktatás fejló'dését. Azonban ennek is előfeltétele az, hogy a felnőttek népét olyan munkaalkalomhoz juthassanak, amely mentesíteni tudja az apraját, a gyermeket a kenyérkereset gondjaitól. Végül a tanítókra vonatkozó kitérésére a miniszternek kívánunk néhány szót szentelni. Azt mondja a miniszter úr, hogy oly tanítókat kíván a falu és tanyára adni, akik nem kívánkoznak és nem törekszenek be a városba. Ennek valóban nagy jelentősége van. Hiszen csak az lehet igazi jó falusi és tanyai tanító, aki átérzi hivatásának jelentőségét és jókedvvel, minden mellékgondolat és cél nélkül tanít a falun és tanyán. Ehhez azonban az szükséges, hogy a falusi és tanyai tanító olyan fizetést, olyan javadalmat kapjon, mely függetleníti mindenkitől, de elsősorban a tanuló szüleitől. Mert csak akkor van tekintélye a tanítónak, ha nincsen rászorulva senkire, és nem függ azoktól, akiknek a gyermekeik fölött a tanítással szorosan összekötött fegyelmet gyakorolnia kell. " (ALFÖLDI UJSAG 1925. X. 11.1. o.) Csallány Gábort, az Alföldi Ellenzék vasárnapi cikkíróját sejtjük a minisztert kritizáló újságíró mögött. Ekkor már 11 gyermekes apa, nála senki jobban nem ismeri a tanyák népét, a kis fizetésű értelmiség megalázottságát - ráadásul neki is éppen ekkor lesz frissen végzett tanítónő két leánya is ... Fennmaradt kéziratai között ugyan éppen ezt nem találni, viszont a hasonló témákban kelt írásai - rendkívül nehezen olvashatóan -, de megvannak. (CSMLSZF VIII. 701.) Csallány Gábor 1927-ben, igazgatói kinevezésével szinte egy időben került közvetlenebb kapcsolatba a kultuszminiszterrel. Amikor a Magyar Történelmi Társulat főtitkára arról értesítette, hogy „Gróf Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak, mint a Magyar Történelmi Társulat elnökének utasítására van szerencsém az igen tisztelt Igazgatóságnak mellékelten megküldeni a Magyar Történelmi Társulat legújabb kiadványait Őnagyméltósága adományaképpen, Önagyméltósága azon óhajának tolmácsolásával, hogy a küldött kiadványok a lehetőség szerint az intézeten kívül álló érdeklődők számára is hozzáférhetők legyenek. A jelen esetben Őnagyméltósága személyes kezdeményezéséről lévén szó, az adományozást elismerő levelek közvetlenül címére küldendők." (5/1927. Márcz. 2. CSMM.) A küldemény kis késéssel érkezett meg - április végén -, mert a postán bepiszkolódott. Dr. Schupiter (Zalotai) Elemér, a múzeumi könyvtár vezetője - ajándék ide, ajándék oda - nem vette át, kártérítési igénnyel lépett föl, melyet a posta új nyomdatiszta kötetek beszerzésével és megküldésével teljesített is. „Látatlanban" írta hát az igazgató a miniszternek az átvételt elismerő köszönő levelét: (5/1927.CSMM.)