Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)
RÉGÉSZET - Törőcsik I.: Szeged-Roosevelt tér – az eddigi eredmények
valószínűbben itt találunk a korszakhoz kapcsolható járószinteket, szerencsés esetben objektumokat. Az érdemi munkát 2002. június 5-én kezdtük meg. Az előzetesen kijelölt gyepfelületen 24 m 2 területet (6x4 m-es szelvény) tártunk fel gépi munka nélkül. Megtaláltuk a múzeum építésének törmelékrétegét (1895) néhány műkő párkánytöredékkel, majd kitermeltük az árvíz utáni feltöltést, amely csaknem két méter vastag volt. A feltöltés alatt találtuk meg a várudvarnak utolsó járószintjét (1. szint). Sajnos az összes közművet legjobb igyekezetünk ellenére sem sikerült kikerülni; a szelvény ÉNy-i sarkában egy beton szennyvízcső zavarta a munkát. Három objektumot találtunk az 1. szinten, melyek betöltése megegyezett a későbbi feltöltéssel. A 2. szint kibontásakor a középső részen egy ÉNy-DK-i irányú habarcs- és téglatörmelékes réteg került elő, melyben jól látszott a 4. objektum foltja. Később kiderült, hogy ez a habarcsos törmelékréteg egy alatta lévő árok betöltésének zárórétege. A 2. és 3. szint között egy téglajárda került elő a DNy-i szelvényrészen. A 3. szintről egy beásás indult az északi szelvényrészen (5. objektum), melynek sarkában egy téglából kirakott oszlophely volt. Miután a 3. szintet az északi és a déli szelvényrészen is kibontottuk (a déli részen egy kisebb gödör fele került elő, ez lett a 6. objektum), megkezdtük a középső árok (7. objektum) kiásását. Ezt kezdetben egy fal kiszedési árkának gondoltuk (részben az árok falán talált habarcsnyomok miatt), bár zavaró körülmény volt, hogy ilyen szélességű fal nem szerepelt a vár déli részének felmérési rajzain. Hamarosan kiderült, hogy nem falról, hanem csatornáról van szó, alsó tégláiból néhány darabot in situ meg is találtunk (1. kép). A csatorna kibontását követően a két szelvényrész 4. szintje következett. A déli részen utóbbi téglával kirakott felszínként jelentkezett. Az északi szelvényrészen sikerült kibontani az 5. szintet is, melyben a 8. objektumot és egy alapozás tégláit találtuk. Az 5. objektum ásásakor részben kiszedett EK-DNy-i irányú fal eredetileg 54-58 cm széles volt. Keleti oldalán sárga agyagréteget találtunk, mely az egykori épület padlója volt, ezt a csatorna metszetfala alapján többször is megújították. Nem látszik viszont a fal folytatása, így bizonyos, hogy a csatorna építésekor szedték ki az épület DNy-i sarkát, illetve déli falát. Az épület minden bizonnyal a 18. századi tüzérségi kaszárnya volt, mely a különböző korabeli ábrázolások alapján a déli fal mögött, azzal párhuzamosan helyezkedett el. 9 (2. kép) Sajnos a feltárás folytatására nem volt lehetö9 NAGY 1986, 159. Érdemes összehasonlítani a tanulmány két illusztrációját, melyek ugyanazon évben (1761) készültek. Breüning ábrázolásán (NAGY 1986, 158.) a kaszárnya nyugati fala jóval távolabb van a déli kapu tengelyétől, mint az ismeretlen hadmérnök tervrajzán (NAGY 1986, 160.).