Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

RÉGÉSZET - Vörös G.: Római barbár kapcsolatok a madarasi (Bács-Kiskun megye) temető leleteinek tükrében

gozásához. Bizonyosnak látszik, hogy az a 3 gyöngyözött ruhájú nő, akik sírba kerülése jól köthető a 2-3. század fordulójához, voltak a legkorábban pénzzel eltemetettek. A többi pénzes temetkezés a zömében késői, kevés gyönggyel, fegyverekkel, öntött, 4-5. századi karperecekkel jellemezhető csoporthoz tartozik. Ahogyan ezt a szakma mára elfogadta: pénz verésének ideje nem, csupán a megléte jelent valamilyen fogódzópontot a sírok időbeli helyzetére Madarason is. III. A következő csoport a legnagyobb a római eredetű típusok között a fíbuláké. Nem egyszerű azonban meghatározni, hogy a 150 db közül valójában melyik készült római műhelyben, azaz vannak olyan darabok, ahol komolyan felmerül, hogy barbár kézműves munkája. Kétségtelen, hogy a temető korai sírjaiban előforduló számszeríj, térd és email fíbulák provinciális termékek, a késői horizontból ide tartoznak még a hagymafejes darabok. Érdekes felvetés, hogy vajon a viselet és a temetkezési szokások, valamint az eltemetett életkora és neme összefüggésbe hozható-e a fíbulák típusával, előkerülésük gyakoriságával. A felelet egyértelműen igen. A táblázaton szereplő adatok arról tanúskodnak, hogy a díszes római ruhakapcsoló tűk szinte kizárólag a nők és leányok viseletéhez tartozott. A vasfibulák, amelyek nagyobbak és nehezebbek, a férfiak sírjaiban fordulnak elő elsősorban, de ugyanez vonatkozik a bronzból öntött nagy méretű példányokra is. Oka minden valószínűség szerint nagyon is prózai: a férfi, a női és a gyermek viselet eltérő vonásaiban keresendő. Sajnos textil maradványok csak ritkán maradnak ránk, de logikai alapon és más korszakok kutatásai alapján is valószínű, hogy a finom kelmékből készült alsóruhák, ingek áll alatti összefogásához elégséges volt az apró, kevés anyagot rögzítő fibula, míg a férfiak vastag, durvább köpenyéhez a nagyobb fesztávolságú fibulákra volt szükség. Az elmondottak tehát azt jelentik, hogy nem kizárólag a korai fibulás sírok jelentik a temető legkorábbi fázisát, a viselet és az életkor is befolyásolja ezek előfordulását. A legkorábbi fíbulatípusok a temetőtérképen a legkorábban használt DNy-i részen és a temető közepén találhatók, jól kiegészítve a pénzek elhelyezkedésével kapcsolatosan kifejtett véleményemet. Mint emlékezetes, a pénzek a késői sírokban, a sírcsoportok szélein találhatók elsősorban. A vasfibulák eddig elfogadott időrendje azonban - elsősorban használatának kezdete - felülvizsgálatra szorul. A másik tanulság az elmondottak alapján, hogy a római fíbulák forgalma, használata egyáltalán nem mutat folyamatos kapcsolatot a barbárok és a rómaiak között. A szórványosan előforduló két hagymafejes fibula közül az egyik Diocletianus 287. évi pénzével került elő, a másik is a 3-4. század fordulója körüli időkre tehető, mindenképpen a Dácia feladása utáni gyérülő kapcsolatok, kereskedelem bizonyítékaiként.