Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

NÉPRAJZ - Lele J.: Néprajzi világom Bálint Sándor közelében

igaz, igen olcsón - egy csomag húsos csontot, disznófejet és -körmöt, amit nem untunk meg. Ez a juttatás járt ugyan nyugdíjas koromban is, de a kevés fizetésből - összesen 200 Ft, mivel az össz-jövedelemből esztékát és öregségit vontak mindkettőnktől. A maradékból törlesztettük az építési kölcsönt, amin meglehetős kamat volt, és élni is kellett. Az építés befejezéséhez a földben termelt javak eladásából szereztük a pénzt. S az élet így volt csodálatos, mert minden apróságnak mindhárman tudtunk örülni, s ami még megnyugtatott: az építési kölcsönökön túl soha nem kértünk - még szüléinktől sem - kölcsönt. Ők meg, lévén, húzták a kulák idők igáját, maguk sem álltak jól anyagilag.) Ily módon értelemszerű, hogy a szerény és szolid életvitelhez szoktunk hozzá, csak egymásban bíztunk, s reménykedtünk abban, hogy a kitűnő egészséggel és ésszel megáldott Józsi fiunk egyszer majd többre és jobb életmódra viheti, mint mi. De ismét hangsúlyozom, sem akkor, sem most nem panaszkodtunk, mert alkalmazkodtunk a szóláshoz és addig nyújtóztunk, ameddig a takarónk ért. Voltaképpen így zajlott az élet, mely idők alatt sokszor visszagondoltam a szalámigyárban eltöltött éveimre, hogy mily sok megaláztatás ért ott származásom - kulákfiókának titulált a kommunista vezetés - és szemgyöngeségem miatt. (Utóbbival azért bántott Nagy Gyula, Jancsik János művezető és Erdődi Károly személyzetis, mivel szürkületkor és sötétben nem láttam. Másrészt rövidlátó és csőlátó voltam születésemtől fogva. S ha valamit nem tudtam ezek miatt csinálni, nemegyszer elküldtek állásomból és csak ősszel, szezonra vettek vissza. Nyáron pedig szüleim és nagyszüleim földjén gazdálkodtam, ami megintcsak csodálatos volt, mert nagyon szerettem a földet. Napkelte után indultam ki és napnyugta előtt már otthon voltam, így nappal végeztem el a munkákat, mindég időben.) A múzeumba kerülvén ezek a rossz emlékek megszépültek. Hamar beilleszkedtem, hiszen a paraszti kultúrát éltem, a hentes-mészáros szakma ismerete is segítette néprajzi munkámat. Minden percben bizonyítani igyekeztem, hogy helyt állok a tudományos segéd foglalkoztatásban is. Eme igyekezetemért többször kaptam pénzbeni jutalmat, majd kisebb-nagyobb kitüntetéseket: miniszteri dicséretet, Juhász Gyula-díjat, Tömörkény-díjat, Tápéért Díjat, amelyekre mindég igyekeztem rászolgálni, elsősorban a múzeumi munkaköri leírás maradéktalan teljesítésében. A tárgyakat leltároztam, ötévente revideáltam egyedül, majd később, nyáridőn a gimnazistává cseperedett fiammal. Elkészítettem a tárgyak mutatócédulázását, úgyszintén a negatívokét, külön tárgy-, illetve helynévmutatókkal. Mivel a Pick szalámigyárban eltöltött másfél évtizedem alatt hozzászoktam a normára dolgozáshoz, szinte felüdülés volt a számomra a múze-