Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)
HELYTÖRTÉNET - Rózsa G.: Klebelsberg Kunó Szentesen
Tarthatatlannak látom ugyanis azt, hogy amikor a lelkiismeretes és nagy feladatát átérző tanári kar példás ambícióval és példás erőfeszítéssel küzd azért, hogy a nevelés nagy munkájának méltó aratása legyen: ugyanakkor ez derék, lelkes oktatói kar hozzá ne juthasson ahhoz, hogy szellemi fegyvertárát állandóan élesíthesse, a kor színvonalán maradhasson, hogy a munka nehéz órái után bele ne merülhessen a maga szaktárgyainak és tágabb érdeklődési körének szellemi örömeibe, hogy a megélhetés gondjai miatt még csak egy jó folyóiratot se vehessen időnként a kezébe. Ugyanígy, sőt még fokozottabb mértékben zárják el a nehéz életviszonyok a művelődni vágyó magyar ifjúságot is attól, hogy hozzájuthassanak a friss irodalmi és tudományos folyóiratok értékes tartalmához. De nem kevesebb sajnálkozással látom azt is, hogy az a néhány kitűnő magyar folyóirat, amely a mai súlyos gazdasági és nyomdai viszonyok között nagy nehezen még fenn tudja magát tartani, úgyszólván hiába dolgozik. Több régi és új folyóiratunk van , amely tág látkörü kiváló szerkesztővel rendelkezik, rendelkezik nagy tudású munkatársakkal - csak éppen olvasói nincsenek. Nincsenek, mert főleg s magyar munkásosztály, sajnos annyit sem tud félretenni a megélhetés gondjai közepett, hogy asztalára hetenként, vagy hónaponként odahívhasson egy-egy bizalmas szellemi barátot, tanítót, egy jó szépirodalmi vagy tudományos folyóirat alakjában, így mindaz a gondos munka, mely az ilyen érdemes folyóiratok lapjain terem, jóformán kárba vész, mert hasztalan dolgozik a költő, az író, a tudós, ha annak a folyóiratnak, amelyben szellemi termékeit közzé adja, nincs megfelelő akusztikája. Ezen az áldatlan állapoton akarnék segíteni akkor, amikor a jelenlegi súlyos körülmények között rendelkezésemre álló keretekben azt a célt igyekezem elérni, hogy egyfelől mindenrendű magyar folyóiratok útján fölfrissíthesse, másrészt pedig, hogy ezek a folyóiratok ne hiába dolgozzanak, hanem elérhessék azt, hogy általuk a szellemi megnyilatkozások lélekből-lélekbe hassanak, eljussanak azokhoz, akiknek a szerzők szánták. Az irodalom és a tudomány napi élete, friss vérkeringése a folyóiratokban jelentkezik. Sem azok, akik oktatnak, sem pedig azok, akik okulni akarnak jelentékeny kár nélkül nem kapcsolhatják ki magukat ebből a folyamatból. Az elmondottakra való tekintettel elhatároztam, hogy a fennálló nehézségek ellenére is orvosolni próbálom a fentebb vázolt káros helyzetet. A magyar szépirodalmi és tudományos folyóiratok közül kiválasztottam ötöt és belőlük néhány száz példányt teljesen díjtalanul fogok szétküldeni az egyes intézetek és intézmények tanári könyvtárai és olvasószobái, valamint egyes népkönyvtárak részére. Ehhez az akcióhoz csatlakozik még a Ma gyar Tudományos Akadémia áldozatkészsége , melynek folytán az Akadémia kiadásában megjelenő folyóiratok közül azokat, melyek a tanintézetek tanári kara részéről különösebb érdeklődésre tarthatnak számot, az Akadémia szíves felajánlása alapján szintén díjtalanul lesz módomban az arra illetékesek rendelkezésére bocsájtani.