Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)
HELY- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dudás L.: A csongrádi Szent Józsefről elnevezett plébániatemplom szertartásainak rendje és szokásai 1936-1939 között
templomban tartottuk. A nép az előimádkozók vezetésével előbb elmondta a szokásos imáit és énekeit, majd a pap litániát olvasott és ciboriummal áldást adott. Karácsonyi ünnepek Házfőnök jó előre gondoskodjék szép karácsony fákról (Oláh cég, Alma u. 7.) arra való díszekről és színes villanykörtékről. A villanykörték egyházi raktárunkban el vannak helyezve, de jó előbb átvizsgálni, hogy nem kell-e valamit pótolni. A szentélyben 6 darab szép szál fenyő szokott lenni, villannyal és lamettával 24, ízlésesen az oltár körül elhelyezve. Betlehemi felszerelésünk szintén található a raktárunkban a Szent Család szoborcsoporttal. A fájdalmas oltárnál volt mindig elhelyezve. (Benke Ferenc asztalos) Ének: Karácsonyi énekeket az ünnep előtt vegyük át a hívekkel a litániák előtt, vagy után. Karácsony vigiliája: 25 A szentmisék hétköznapi rendben. Délután 3 vagy 4 órakor. Kisded Jézus jászolba helyezése a gyermekek bevonásával. Rendje, a litániás könyvben található: I) Gyermek Jézus litániája. III. Rend vezérkönyv 182. Oldal. II) Antifona. III) Áldás ciboriummal. IV) Beszéd gyermekekhez (rövid). Jézuska megcsókolása. V) Kis Jézus jászolával körmenet a templomban. VI) Elhelyezése a Betlehembe. VII) Karácsonyi ének. Karácsony ünnepe Éjféli mise: Az éjféli mise asszisztenciával és 10 perces szentbeszéddel, a „Jótevőkért" . Hirdetendő. Pásztorok miséje: Hat órakor néhány perces szentbeszéddel, (a ritka misehallgatók miatt). Alatta gyóntatás. Fontos! A szentmisék tovább ünnepi rendben: Fél 11-kor prédikáció a szószékről, utána asszisztenciás szentséges nagymise. Végén pápai áldás a III. Rendieknek. Litánia szokás szerint (a beszéd elmaradhat). Karácsony II. napja: Ünnepi rend. 9 és fél 11 órakor szentbeszéd röviden, este nincs beszéd. E napon a nagymise templomunk áldozatos díszítőiért és takarítóiért van.