Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

HELY- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Medgyesi K.: Egy meghiúsult Zadravecz-interjú háttere

MEDGYESI KONSTANTIN Egy meghiúsult Zadravecz-interjú háttere Közjáték az alsóvárosi harangünnep idején ( 1921 ) Szegeden az első világháborút követően először az alsóvárosiak „kapták vissza" harangjaikat. 1921. május 25-től 29-ig nagyszabású harangünnepség keretében köszönthették a hívek Szeged-Alsóváros templomának új büszke­ségeit. Az esemény a maga vallási, liturgikus jellegén túl közéleti-politikai jelentőséggel is bírt, hiszen a formálódó új keresztény-nemzeti kurzus itt újólag megmutathatta tömegerejét. A Horthy Miklós kormányzó bizalmasá­nak számító tábori püspök, Zadravecz István által megálmodott ünnepsége­ken tízezrek vettek részt. A kedélyeket azonban némiképpen borzolta egy akkoriban megjelent sajtójelentés, miszerint Zadravecz arról nyilatkozott volna, hogy mindig szívesen fogadta a kormányzósértéssel vádolt szegedi főrabbi, Löw Immánuel atyai tanácsait. A harangünnep A világégés után Zadravecz püspök kezdeményezésére, aki 1914 és 1920 között az alsóvárosi ferences rendház főnöke volt, gyűjtést szerveztek az új harangok javára. 1920 októberétől kezdve sorra rendezték az ado­mánygyűjtő esteket, koncerteket. Egész Alsóváros megmozdult. A ferences barátok — amint azt a História Domus 1920. október 18-i bejegyzéséből tudjuk 1 — még mindennapi boradagjukról is lemondtak a cél érdekében. Az akció sikeres volt, így Péry Bonaventura házfőnök 1921 januárjában négy harangot rendelhetett meg Szlezák László budapesti harangöntőnél. 1921. május 25-én, egy szerdai napon gördült be a 4 harangot szállító vonat Budapestről. Az éjszakát a pályaudvaron töltötték, hogy másnap nagy ünnepség keretében vigyék be őket a Mátyás térre. Délután 2 órakor kezd­tek gyülekezni a lovasbandérium tagjai az alsóvárosi templom előtt. Három óra után már több mint 10 ezer ember volt a téren. A menet 4 óra körül indult el a vasút állomásra, ahol Péry Bonaventura mondott beszédet. „Ed­dig a török elleni harcnak voltatok a szócsövei a szeretetnek és az igazság­nak, de most az oláhok, rácok, osztrákok, csehek elleni szócsövek legye­tek" 2 - mondotta a házfőnök. Mindeközben az ünneplő tömeget a vasúti hídról az Újszegedet megszállás alatt tartó szerb katonák tartották megfi­gyelés alatt. A menet útba ejtette a Gizella teret, s a Szentháromság utcán haladt a Mátyás tér felé. Az ablakokban fürtökben lógtak az emberek, mindenki látni

Next

/
Thumbnails
Contents