Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1999/2000 (Szeged, 2001)

RÉGÉSZET - Szalontai Cs.: Beszámoló az M5 autópálya nyomvonalának előzetes feltárásáról

kisebb-nagyobb megjelent tanulmány született ezekből az évekből, van akinek még ennyi sem. A személyi adatok mellé engedtessék meg némi személyes jellegű vélemény: Azok, akik a megyei múzeumi szervezetből nem vették a fáradtságot és nem látogatták meg az ásatásokat, vagy nem éreztek késztetést arra, hogy akárcsak futó benyomásokat szerezzenek a feltárásokról, nem is érezték át igazából sem a munka nagyságát, sem a jelentőségét. Nem látták és érezték nap mint nap a nyári forróságot, sem a téli hideget, és havat. Nem érzékelték a múzeumi régészek fáradtságát és kimerültségét, de elvárták, hogy az ásatások befejeztével még az ügyeleti rendből is kivegyük a részünket. Az autópályával járó minden előnyt természetesnek vettek, de soha nem nyilvánították ki elismerésüket munkánk iránt. Sőt, az élet igazságtalansága, hogy helyette zömmel irigykedő vélemények jutottak el a régészekhez, akiknek ugye kijut minden jóból. Ezzel szemben nagyon kevesen éltek a régészek által felkínált lehetőséggel, és mentek ki szabadságuk alatt azért a ,jó pénzért" dolgozni, nagyon kevesen viselték el az ezzel járó kényelmetlenségeket. Végül is a meleg/hűvös irodákból mindig kényelmesebb véleményt alkotni. (Ez alól kivételek voltak és vannak.) Ma Magyarországon a múzeumi szakmában evidenciának számít a következő megállapítás: azok a megyei szervezetek, amelyek nagyberuházások kapcsán hosszabb munkához juthatnak, néhány évre biztosítani tudják működésük feltételeit, átmenetileg elkerülhetik a leépítéseket, sőt sokszor a személyi fejlesztésekre is van lehetőségük. Nem is beszélve az infrastruktúra fejlesztéséről, amelyet minden megyei szervezet a saját igénye és belátása szerint határoz meg. Az evidencia másik részét azonban jótékony hallgatás övezi, de legalábbis kevés hangsúlyt kap: mindezért minden múzeumi szervezetben kizárólag azok az embereket illeti köszönet, akiknek a napi munkája fejében a múzeum a bevételeit köszönheti. Visszatérve az ásatások szervezésének kérdéséhez: a lelőhelyeket részben a véletlen, részben választás útján osztottuk el a csoportok között. Ezt a megoldást két tényező indokolta: a korszakonkénti lelőhely-választás rengeteg költözködéssel és bonyoiult szervezéssel járt volna, másrészt aligha lehetett volna a lelőhelyeket és a nyomvonalat igazságosan, egyenlő arányban elosztani. Éppen ezért döntöttünk a vegyes elosztás mellett. Ennek megfelelően a következőképpen történt a terület megosztása a nyomvonal hosszában, északról dél felé: Vályi Katalin és Horváth Ferenc, főként a korábbi csengele-bogárzói ásatás miatt választotta magának a csengelei és kisteleki szakaszt. Tőlük délre Béres Mária és Farkas Csilla a balástyai és szatymazi szakaszt felügyelték, majd Bende Lívia és Lőrinczy Gábor csoportja a szatymazi és kiskundorozsmai szakasz északi részén végzett feltárásokat. A másik kedvezményezett párosban e sorok szerzője, a koordináto-